Pénz- és tőkepiac

Több tízezer biztosítatlan gépjármű van a magyar utakon

A hét elejéig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifáikat.

Már kalkulálhatók az év végi évfordulós kgfb-szerződések díjai a MABISZ Díjnavigátoron, és a mabisz.hu-n tanulmányozhatóak az új fedezetlenségi díjak is, amelyeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleménye.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően e hét elejéig kellett megkapniuk az érintett ügyfeleknek biztosító társaságaiktól a jövő év január elsejétől alkalmazandó díjtarifáikat. (A mostani kampány a több mint 5,3 milliós közúti gépjármű-állományból még mindig az 1,2 milliót meghaladó gépjárművet, köztük 726 ezernél is több személygépkocsit érint.)

A 13 piaci szereplő közül 10 biztosító új díjat alkalmaz a jövő év elejétől, miközben továbbra is sok, közel százféle kedvezményt hirdettek meg.

A kedvezményrendszerekben kisebb változtatások fellelhetők, így például van olyan társaság, díjtarifa-kedvezményt ad a tömegközlekedési bérlettel rendelkezőknek, a bejelentett kilométer-óra állás alapján vagy akár az évszaknak megfelelő gumit használóknak – olvasható a közleményében.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

  • Több biztosítónál kedvezményben részesülnek azok, akik a csekkes díjfizetés helyett a banki átutalás vagy csoportos beszedés lehetőségével kívánnak élni.
  • Kedvezményes díjat kaphatnak az éves díjfizetést választó gépjármű-tulajdonosok is azokkal szemben, akik a negyedéves vagy havi díjfizetés lehetőségét részesítik előnyben.
  • Továbbra is fellehető a díjkedvezmények körében a nyugdíjas-kedvezmény, a közszolgálati dolgozók, illetve az egyházi alkalmazottak kedvezménye.
  • Azoknak a járműtulajdonosoknak, illetve üzembentartóknak, akik úgy döntenek, hogy biztosításukat valamely más társasághoz szeretnék átvinni, legkésőbb december 1-jén éjfélig el kell juttatniuk írásbeli felmondásukat a biztosítójukhoz. Ezt követően december 31-éig még egy hónap áll rendelkezésükre arra, hogy a jövő évre vonatkozó szerződésüket megkössék.

    Miközben a kgfb-szerződéssel rendelkező érintettek a Díjnavigátort böngészhetik a mabisz.hu-n, addig azoknak, akik nem rendelkeznek a kötelező felelősségbiztosítási fedezettel, a csütörtökön közzétett, 2020-ra érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot érdemes tanulmányozniuk. E szerint személygépjárművek esetében – gépjármű-kategóriától függően – 510-1140 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj – a busz férőhelyszámától függően – napi 820-4780 forintot tesz ki, tehergépkocsik esetében pedig akár a 3900 forintot is elérheti naponta.

    A szeptember végi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 5,2 millió magyarországi gépjármű közül több mint 89,5 ezer gépjármű (kb. 1,7 százalék) nem rendelkezett érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

    Mabisz Magyar Biztosítók Szövetsége kgfb
    Kapcsolódó cikkek