BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Első fokon elmarasztalták Hernádi Zsoltot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

vg | Első fokon hat év börtönbüntetésre ítélte tegnap a Zágráb megyei bíróság Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója pedig távollétében két év börtönbüntetést kapott – közölte a horvát közszolgálati televízió. A horvát ügyészség vádja szerint Sanader a Moltól tízmillió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett, továbbá hogy megállapodott a Mollal, miszerint az INA-ból kivonják a veszteséges gázágazatot. Az ítélet nem jogerős, az érintettek fellebbezhetnek.

A Mol csoport csalódottan értesült a bíróság ítéletéről a Sanader-perben, hiszen korábban mind a magyar hatóságok, mind a horvát kormány által kezdeményezett nemzetközi választott bíróság határozatai azt állapították meg, hogy a Mol nem követett el bűncselekményt – közölte a cég hétfőn. A Mol határozottan visszautasítja a nem megfelelő üzleti magatartásra vonatkozó állításokat, és továbbra is minden eszközzel védekezik a bűncselekménnyel kapcsolatos alaptalan vádak ellen.

2015-ben a horvát alkotmánybíróság is hatályon kívül helyezte azt az Ivo Sanader büntetőügyében hozott ítéletet, amely kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban – emlékeztettek. Az alkotmánybíróság akkor is több, súlyos eljárási hibát jelzett, és az eljárás újrakezdésére kötelezte a bíróságot. Ezzel egybevág a magyar Fővárosi Törvényszék döntése, amely szerint fennáll a veszélye annak, hogy a horvátországi eljárás során sérül a tisztességes eljáráshoz való jog, és nem biztosítható az ügy pártatlan elbírálása. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató továbbra is teljes mértékben élvezi a Mol csoport igazgatóságának bizalmát és támogatását – áll a közleményben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.