Pénz- és tőkepiac

Kismértékű emelkedésre számítanak az amerikai részvénypiacon

Ahogy közeledik az évtized vége, a Wall Street legismertebb stratégiái közzéteszik jövő évi várakozásaikat. A becslések nagyon szűk sávban mozognak, senki sem szeretne szembemenni a tízéves ralival.

A Yahoo gyűjtésében szereplő Jefferies szerint hasznos lehet kicsit visszatekinteni, hiszen tizenkét hónapja még kamatemelési hullámra készült a részvénypiac, ehhez képest a három kamatvágás és az újabb eszközvásárlási program beindítása a Fed részéről álomszerűnek tűnt egy évvel ezelőtt.

2020 szerintük a normalizálódás éve lesz, amikor ismét a vállalati eredmények növekedésétől függ majd a piaci teljesítmény.

Az elnökválasztási év fokozottan kockázatos a pénzügyi, technológiai és egészségügyi szektorok esetében az Egyesült Államokban, ezért sokan fogadnak majd az egyébként is alulértékelt ciklikus javakra, amelyeket a globális, igen enyhe mértékű, de kezdődni látszó fellendülés is támogathat. Nagy ralira nem számítanak, a mostani 3100-as szintekről – vélik – 3300-ig csúszhat fel az S&P 500 index értéke.

A Barclays szakembereinek véleménye szinte azonos a Jefferies elemzőinek nézeteivel: ők is 3300-as indexértéket várnak 2020-ra, és nem számítanak hirtelen, erős gazdasági fellendülésre.

Fotó: AFP

A korábbi aggodalmak után jó hír, hogy a recessziós szcenáriót kizárhatónak látják. Részvénystratégájuk, Maneesh Deshpande azonban már továbblépne, az amerikai részvények mellett a japán és a feltörekvő piaci gazdasági fellendülésre fogadna, miközben az európai papírokat is felülsúlyozná. Szerinte az európai Stoxx 600 index 5 százalék feletti emelkedéssel zárhatja a jövő évet.

Az egyik leginkább követett elemzőház, a Bank of America Merill Lynch sem tud elszakadni az előre jelzett 3300 értéktől az S&P indexben.

Az alacsony potenciál miatt az eszköz- és szektorrotációs lehetőségeket használná ki.

Stratégája, Savita Subramanian az elnökválasztási évben szokásos trendeket javasolja meglovagolni. Szerinte jövőre először a kötvényektől a részvények felé fordulnak a befektetők, mivel előállt az a ritka helyzet, hogy az S&P-indextagok átlagos osztalékhozama magasabb, mint a tízéves amerikai államkötvényen elérhető hozam.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Wall Street részvénypiac amerikai
Kapcsolódó cikkek