Pénz- és tőkepiac

Közzétette az államháztartási hiányról szóló jelentését a PM

A tárca szerint így az év egészére a uniós módszertan szerint meghatározott 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is elérhető.

Novemberben az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt) központi alrendszerének hiánya 190,9 milliárd forint volt, az év első tizenegy hónapjában ez 766,3 milliárd forintot tett ki, a 998,4 milliárd forintos éves előirányzat 76,7 százalékát.

Ennek tükrében az év egészére a uniós módszertan szerint meghatározott 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is elérhető – közölte részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Tavaly ilyenkor a 1842,4 milliárd forint összegű hiány 26,9 százalékkal lépte túl a tervezett összeget.

Fotó: AFP

Az államháztartás központi alrendszeréhez november végéig 19 135,1 milliárd forint összegű bevétel folyt be, 1933,3 milliárd forinttal, 11,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

November végéig általános forgalmi adóból az éves előirányzat 95,8 százaléka, jövedéki adóból 94,6 százaléka, míg személyi

jövedelemadóból 92,6 százaléka, szociális hozzájárulási adóból és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból 89,3 százaléka teljesült.

A kiadások 19 901,4 milliárd forintot értek el, ami 857,2 milliárd forinttal, 4,5 százalékkal haladták meg az elmúlt év azonos időszakának teljesítését.

hiánycél Államháztartás
Kapcsolódó cikkek