BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassul az Unilever növekedése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

M. E. | Az Unilever bevételeinek a növekedése idén kissé elmarad a többéves célként kitűzött, évi 3-5 százalékos mértéktől, és jövőre is csupán a sáv alsó felét éri el – figyelmeztetett tegnap az angol-holland óriásvállalat. A főként élelmiszereket, italokat és kozmetikai termékeket gyártó konszern az indiai és az észak-amerikai piac lassulásával indokolta gyengébb teljesítményét, de a közlemény hangsúlyozta, hogy a visszaesés a várt nyereséget és készpénztermelést nem érinti. Legnagyobb piacán, Észak-Amerikában ugyan már látja a cég a javulás jeleit, ám még időbe telik, míg eléri a tervezett növekedési ütemet. A fejlett piacok már jó néhány negyedéve általában is fejtörést okoznak a menedzsmentnek, hiszen egyre több fogyasztó részesíti előnyben a jobb minőségű vagy friss élelmiszereket az Unilever-termékekkel szemben. A legutolsó lezárt negyedévben például a feltörekvő piacokon elért 5,1 százalékos növekedéssel szemben a fejlett piacokon 0,1 százalékkal csökkent a társaság forgalma. Ebben az évben ráadásul a cégcsoport második legnagyobb piacán, Indiában az Unilever értékesítéseit az elmúlt 25 év legtöbb esőt hozó monszunidőszaka és a munkaerőpiac gyengélkedése is visszafogta. A hírre a cég részvényeinek árfolyama tegnap délelőtt 5,5 százalékkal, 4377 pennyre zuhant Londonban.

A feltörekvő piacokon

5,1

százalékos volt

a forgalom növekedése

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.