BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs megállás az OTP részvénypiacán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ötszáz forinttal felfelé módosította az OTP-részvényekre érvényben lévő, eddig is a legmagasabbnak számító, 17 ezer forintos elemzői célárát a JPMorgan. A bankpapír árfolyama és vele együtt a BUX is új történelmi rekordot döntött tegnap.

Az eddigi 17 ezerről 17 500 forintra emelte tegnap az OTP-részvények célárát a JPMorgan (JPM), az ajánlás továbbra is vétel. A bejelentés után a forgalom elmaradt az átlagostól, majd vélhetően az amerikai befektetők hatására délutánra felerősödött, az árfolyam pedig több sikertelen kísérlet után áttörte a 15 ezer forintos rekordszintet, s vele együtt a BUX is történelmi csúcsra ugrott. Az OTP-részvények záróára 1,4 százalékos emelkedés után 15 110 forint lett, ami történelmi rekord.

A JPM módosította az OTP csoport éves eredményeire vonatkozó várakozását is, a korábbi 365 milliárd forint nettó eredmény helyett már 403,5 milliárd forintra számítanak. Ha ez teljesülne, akkor a tavalyi 318,2 milliárd forint adózott nyereséget majdnem 27 százalékkal múlná felül a bankcsoport. A Reuters elemzői konszenzusa 373,3 milliárd forint éves nettó eredményt jelez előre az OTP csoportnak.

Az idén már 32 százalékos árfolyam-emelkedést felmutató OTP-részvények kilátásait az elemzők zöme kedvezően látja, a célárak

15 100 forintos mediánja már centikkel az aktuális árfolyam alatt van. A kurzus a múlt héten átlépte a lengyel mBank 14 681 forintos célárát is, amely után a pénzintézet elemzője vételről tartásra módosította az ajánlását, a célszintet pedig változatlanul hagyta.

A JPMorganhez hasonlóan látja a hitelintézeti profit teljes éves kilátásait a Santander, elemzőjük 398 milliárd forintos nyereséggel kalkulál, amelytől nem sokkal marad el az mBank 388,1 milliárdos és a Société Générale 386,5 milliárd forintos prognózisa sem. Az OTP-részvények mozgása további emelkedést vetít előre, de a 15 100–

15 200 forint közti sáv ellenállásként funkcionálhat, hiszen több technikai alakzatból számított célár is ebbe a zónába mutat – olvasható az Erste elemzésében.

A Reuters konszenzusa szerint az OTP-papírok nem számítanak drágának, az árfolyam (P) és az egy részvényre jutó nyereség (E) hányadosa tegnap 9,6-es értéken állt, míg a közvetlen versenytársak átlaga megközelítette a 12-t. Az árfolyam és a könyv szerinti érték

(P/BV) alapján viszont az OTP-papírok árazása magasabb a szektortársakhoz képest, a magyar bankrészvények 1,56-os P/BV-vel forognak, míg az ágazat átlaga 1.

A Retail Banker pénteken megjelent, a világ száz legnagyobb bankját lajstromozó rangsorában 17,4 milliárd dolláros piaci kapitalizációval lehetett bekerülni a lista utolsó helyére. Az OTP csoport piaci értéke már meghaladja a 14,1 milliárd dollárt, tehát már csak 23 százalékkal kellene emelkednie a magyar bankrészvények árfolyamának a top 100-as helyezéshez. A rangsort a JPMorgan Chase vezeti 415 milliárd dolláros piaci kapitalizációval, amely az idén 35 százalékkal emelkedett. A listán lévő pénzintézetek 75 százalékának növekedett idén az árfolyamértéke.

Zsugorodhat a kamatmarzs Ukrajnában

Egyetértenek az elemzők abban, hogy a soron következő, csütörtöki ülésén az alapkamat csökkentése mellett dönt az ukrán jegybank. A jelenlegi szint 15,5 százalék, míg az infláció novemberben 5,9 százalékos lehetett. A várakozások szerint a legnagyobb esélye egy 100 bázispontos kamatvágásnak van. Az OTP ukrán leánybankja idén az első 9 hónapban 25,6 milliárd forintnyi adózott eredményt ért el, ez 40 százalékos növekedés 2018 azonos időszakához képest. A leánybank időszakos kamatmarzsa 9,8 százalék volt, sajáttőke-arányos megtérülése (ROE) pedig 45,3 százalék. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.