BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Osztaléka miatt vonzó az ANY

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Növekvő árbevétel mellett csökkenő haszonkulccsal számolhat az ANY Biztonsági Nyomda a következő években, de a gáláns részvényesi juttatás így sem forog kockán a Wood & Company friss elemzése szerint.

Megemelte az ANY Biztonsági Nyomda egy évre előretekintő célárát a Wood brókercég, amely a korábbi 1406 forint helyett már 1469 forintra várja a társaság részvényeinek árfolyamát. A mai árfolyamhoz képest 7 százalékos felértékelődési lehetőség mellett továbbra is tartásra javasolják a nyomdapapírt. A Wood szerint a várakozásaikat felülmúló forgalombővülés után a nyomdaipari társaság 2019-es árbevétele elérheti a 33,4 milliárd forintot, ami a korábban jelzett 6,4 százaléknál kétszer nagyobb, 12,9 százalékos éves bővülési dinamikát jelent. Mindez a stratégiai üzletágak erősebb teljesítményének és az idei választásnak köszönhető. Az európai parlamenti és az önkormányzati voksolásra szállított nyomtatványokból származó bevételt kétmilliárd forintra becsüli az elemzőház, ez pedig jócskán hozzájárult a 2019-es kiemelkedő forgalomhoz. A bevételek a választási évek után is magas szinten maradhatnak, főként a biztonsági megoldások és a kártyatermékek iránt kitartóan bővülő kereslet miatt.

Mindez várhatóan alacsonyabb profitmarzzsal párosul az idén, ugyanis az anyagköltségek a bevételek közel 69 százalékára ugrottak, és a bérköltségek is nagy nyomást gyakoroltak az ANY nyereségtermelő képességére. A társaság 1,3 milliárd forint adózott eredménnyel zárhatja az évet, ez

4 százalékkal magasabb a Wood által korábban vártnál. A következő két évben viszont a nettó eredmény várhatóan alacsonyabb lesz, a nettó haszonkulcs a 2019-es 3,9 százalékról 3,6 százalékra mérséklődhet. Ez kedvezőtlen fejlemény a frissített modellben, a korábbi elemzés ugyanis még a 2019-es 4,5 százalékos marzs további javulását feltételezte 2021-re.

Ami az osztalékot illeti, a befektetőknek várhatóan így sem lesz okuk panaszra. A társaság az idei teljesítménye után 88 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként, ami igen vonzó, 6,4 százalékos hozamnak felel meg. A következő három évben átlagosan 6,1 százalékos lehet az egy szelvényre jutó kifizetés, ami különösen attraktív a tízéves magyar államkötvény jelenlegi 1,85 százalékos hozamához képest, de még a szektortársak osztalékhozamához viszonyítva is mintegy 30 százalékos a magyar társaság előnye. Igaz, a riválisokhoz képest már jelenleg is jókora prémiummal forognak az ANY Biztonsági Nyomda részvényei. A magyar cég 15,7 százalékos árfolyamnyereség-aránya (P/E) másfélszerese, a 2020-as P/E-ráta pedig kétszerese a hasonló területen tevékenykedő vállalatok mediánjának, ez alapján kifejezetten drága a nyomdarészvény.

A brókercég szerint összességében az ANY mellett szól, hogy a gazdasági ciklusoknak jobban ellenáll, és magas osztalékkal jutalmazza a befektetőit, a növekedési kilátások ugyanakkor már beépültek a részvény árfolyamába a társasággal kapcsolatos kockázatok – például a digitalizáció – mellett. A cég részvényei bő 1 százalékos gyengüléssel, 1375 forinton zárták a hetet. Az ötvenmillió forintos forgalom mellett zajló kereskedés irányát Balla László vezérigazgató-helyettes szabta meg, aki pénteken megvált a teljes, 30 190 darabos részvénypakettjétől.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.