Pénz- és tőkepiac

Javultak a Facebook kilátásai

A Facebook eredményességében jelentős javulás látszik.

Az elmúlt tíz év bikapiacának üdvöskéi egyértelműen a FAANG-részvények. A narratíva ma is az, hogy a teljesítményük egyenesen arányos a szélesebb részvénypiac teljesítményével. 2019 novemberében ismét a mindenkori csúcsokra emelkedtek a vezető amerikai indexek, a minden félelmet elsöprő optimizmus pedig a FAANG-részvényeket is a magasba emelte. Természetesen a bikaszentiment nem alaptalan, hiszen a vártnál jobb eredmények érkeznek az amerikai blue chip papírok többségétől, de továbbra is nyitott a kérdés, hogy melyik lehet az a FAANG-részvény, amely a legjobb kilátással kecsegtet.

A dinamikus növekedésben lévő vállalatoknál általános, hogy a növekedési ráta és az arra építő mutatószámok alapján érdemes összehasonlítani a cégeket, a PEG-ráta például kiváló eszköz erre a célra. A PEG-mutató értékét úgy kapjuk meg, hogy a közismert PE-mutatót elosztjuk a cég eredményének várható növekedési ütemével. A FAANG-részvények közül kiemelkedik ezen a téren Facebook a maga 1,4-es PEG-rátájával.

Fotó: AFP

Legutóbbi jelentésében a vállalat jelentős, 29 százalékos bevételnövekedésről számolt be éves alapon, és a napi aktív felhasználók száma is 9 százalékkal tudott növekedni ugyanilyen összehasonlításban. Mindkét adat gyorsuló növekedési ütemre utal.

A Facebook eredményességében is jelentős javulás látszik, miután 2019 első felét beárnyékolták a cégre kirótt büntetések, amelyek egyszeri tételként jócskán csökkentettét az eredményt. A harmadik negyedéves jelentésben ezek nélkül a tételek nélkül 20 százalékkal tudott nőni az egy részvényre jutó profit (2,12 dollár), felülmúlva az 1,91 dolláros elemzői konszenzust. A jövedelmezőséggel tehát nincs problémája a vállalatnak, a meggyőző növekedéshez tartozó 1,4-es PEG-ráta pedig véleményem szerint jelen pillanatban a többi FAANG-részvény fölé emeli ezt a papírt (csak az Amazon PEG-értéke van 2 alatt a többi FAANG-papír közül). Technikai alapon sem fest rosszul a rövid távon könnyen meghódíthatja a 200 dollár fölötti régiót is.

 

Facebook FAANG-részvények
Kapcsolódó cikkek