Pénz- és tőkepiac

Alig csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,02 százalékos csökkenéssel zárt pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 10,72 pontos,

0,02 százalékos csökkenéssel, 45 781,35 ponton

zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője kiemelte, hogy napközben a Budapesti Értéktőzsde jól teljesített,

főleg a Mol árfolyama tudott jelentősen emelkedni a gyorsjelentésben közzétett,

vártnál jobb eredmény miatt. Ugyanakkor a Richternél kisebb profitrealizálás volt látható.

A Mol-csoport pénteken azt közölte, hogy 708,9 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly az előző évi 728,2 milliárd forint (2,69 milliárd dollár) után, az eredmény meghaladta az év közben megemelt célkitűzést.

Moró Tamás elmondta,

a nemzetközi tőzsdei hangulat továbbra is negatív a járványfélelmek és a gyenge amerikai makroadatok miatt.

A Mol 40 forinttal, 1,51 százalékkal 2696 forintra erősödött, 4,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 40 forinttal, 0,26 százalékkal 15 320 forintra csökkent, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 437,50 forintra nőtt, forgalma 319,3 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 70 forinttal, 0,98 százalékkal 7055 forintra esett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3683,65 ponton zárt pénteken, ez 19,35 pontos, 0,52 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

részvényindex csökkenés BUX
Kapcsolódó cikkek