BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A részvényalapokat vették tavaly a befektetők

K. T. | Globálisan 3,1 százalékkal gyarapodott a szabályozott, nyílt végű befektetési alapok vagyona a tavalyi negyedik negyedévben, a kezelt állomány ezzel elérte az 52,7 ezermilliárd eurót – derül ki az

Európai Alap- és Vagyonkezelők Szövetségének (EFAMA) és az amerikai Investment Company Institute-nak (ICI) az adataiból. A befektetési jegyek értékesítése 2019 utolsó három hónapjában 808 milliárd euróval nőtt, jócskán meghaladva a harmadik negyedév 622 milliárd eurós tőkebeáramlását. Egy évvel korábban még 43,98 ezermilliárd euróra rúgott a portfóliómenedzserek kezelésében lévő összeg, globális szinten tehát közel 20 százalékkal nőtt tavaly az alapkezelői szektor vagyona.Az erős év végi teljesítmény elsősorban a részvényalapok felpattanásának köszönhető, ahogy a befektetők kockázatvállalási hajlandósága megélénkült a javuló gazdasági körülmények nyomán.

A tavalyi első három negyedév negatív, de legjobb esetben is nullszaldós nettó értékesítését követően október és december között 134 milliárd eurót helyeztek részvényeszközökbe a megtakarítók. Különösen Európában nőtt a kockázatosabb termékek népszerűsége, a kontinensről 55 milliárd euróért vásárolták a részvényalapokat, az Egyesült Államokban pedig 33 milliárd eurót szívott fel az eszközkategória. Erős maradt a kötvényalapú befektetési jegyek forgalma is, ezekből világszerte 234 milliárd eurónyit jegyeztek az előző negyedév 245 milliárd eurós értékesítése után. A kötvényalapok kétharmadát az amerikaiak vásárolták meg, a tengerentúli 158 milliárd eurós volumen mellett még a kínai befektetők 49 milliárdos vásárlása is eltörpül. Európában pedig mindössze 37 milliárd euróval nőtt a kevésbé rizikósnak tekintett eszközök értékesítése. A vegyes alapokba ezúttal 120 milliárd euró friss tőke érkezett, az előző negyedévhez képest két és félszer több. Magas maradt a kereslet a pénzpiaci alapok iránt.

A július–szeptemberi 279 milliárd

eurós értékesítés után az év hátralévő három hónapjában újabb 259 milliárdért vásároltak be az alacsony kockázatú pénzpiaci termékekből, kontinensenként igen eltérő mértékben. Míg az Egyesült Államokban 171 milliárd eurónyit helyeztek el a portfóliókban, addig az európai befektetők szinte teljesen közömbösek maradtak a termékkategória iránt, és mindössze 5 milliárd eurónyit vásároltak belőle.

Az EFAMA és az ICI statisztikái szerint továbbra is meghatározó az amerikai alapkezelői szektor súlya, a globális alapkezelői vagyon csaknem felét, 25 130 milliárd eurót tengerentúli számlákon kezelik. A második legnagyobb piacnak számító Európában 17 199 milliárd euróval zárták az évet a portfóliókezelők, ami a teljes állomány harmada. Japán

és Brazília 3,5-3,5 százalékot, Kína és Kanada pedig egyaránt 3,2 százalékot hasított ki a növekvő piaci tortából tavaly.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.