Pénz- és tőkepiac

Hamarosan bővülhet a BUX-kosár

Több kisebb cég is jól járhat a BUX-tagság egyszerűsödő feltételeivel, a Takarék Jelzálogbank viszont akár már a március végén esedékes indexátsúlyozáskor kihullhat a vezető hazai részvénykosárból.

Akár 17-re is bővülhet március végétől a BUX index 15-ös mezőnye, a Világgazdaság kalkulációi szerint három Standard kategóriás társaság is teljesítheti a kosártagság tavaly decemberben egyszerűsített kritériumait, egy cég papírjai pedig kihullhatnak a vezető hazai indexből.

A tagságot 2020-tól az eddigi négy helyett már csupán két feltételhez kötik: az árfolyamértékből számolt forgalomhoz és a közkézhányad kapitalizációjának szintjéhez. Az első alkalommal a napokban zajló felülvizsgálat során alkalmazott szabályok szerint az a részvénysorozat kerülhet a meghatározó hazai indexbe, amely az aktuális közkéz-kapitalizációs és az előző féléves részvényforgalmi rangsorban is az első húsz helyezett között szerepel. Búcsút inthet viszont a BUX-tagságnak az a cég, amely nem szerepel mindkét listán az első 25 között, vagy egymás után kétszer nem kerül be az első húszba mindkét rangsorban.

Az egyszerűsödő feltételek már márciusban megnyithatják a kaput az Est Media, az Akko, valamint az OTT-One papírjai előtt is. A három Standard kategóriás magas közkézhányad-kapitalizációja mellett a forgalom tekintetében is előkelő helyen szerepel, az Est Media a hetedik, az Akko a kilencedik, az OTT-One pedig a tizenegyedik legnagyobb volumenben kereskedett papír volt az utóbbi fél évben.

A formai követelmények teljesülése mellett sincs garancia rá, hogy az említett cégek valóban be is kerülnek az indexbe, a bizottság ugyanis puha feltételként a minőségre és a várható minimális indexsúlyra vonatkozóan is ellenőrzi a bekerülésre esélyes cégeket. Az előbbin csúszhat el az Est Media, amely 2018 tavaszán került ki a felszámolási eljárás alól, holott a BÉT kétéves csődmentes időszakot ír elő. Az Akko és az OTT-One viszont tőkepiaci mérete alapján nem biztos, hogy eléri a bekerüléshez szükséges 0,3 százalékos kosársúlyt.

Nagy valószínűséggel elveszíti viszont indextagságát a Takarék Jelzálogbank, amely bő négyszázmillió forintos hathavi kereskedési volumenével számításaink szerint nem került fel a forgalmi rangsor első 25 helyére, ez pedig a BÉT új szabályai szerint azonnali kikerülést von maga után. A pénzintézet a közkéz szerinti rangsorban sem szerepel az első húszban.

A jelenlegi mezőnyből figyelmeztetést kaphat a tőzsdétől az ANY Biztonsági Nyomda, a BIF, a PannErgy és a Waberer’s is, mivel nem sikerült beverekedniük magukat a húsz legforgalmasabb cég közé, az azonnali kikerülést viszont még elkerülik, mivel a bővített, 25-ös listára felférnek. A Nyomda és a PannErgy még a korábbi szempontrendszer szerint végzett szeptemberi felülvizsgálatkor összeszedett egy-egy „sárgalapos” figyelmeztetést, ám ezeket az új átsúlyozásra való áttérés miatt nem veszi figyelembe az indexbizottság, tagságuk ezért nincs közvetlen veszélyben.

Az új összetételű indexkosár a március harmadik péntekét követő első tőzsdenapon, azaz március 23-án lép életbe, az érintett cégek forgalmában ekkor jelentősebb eladói és vásárlói nyomást hozhat, ahogy az indexkövető alapok tranzakciói is lekövetik a BUX index változásait.

közkéz Bux index Est Media Takarék Jelzálogbank átsúlyozás indextagság részvényforgalom
Ezek is érdekelhetik