BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zárul a kiszorítás az áramszolgáltatóknál

Az Elmű és az ÉMÁSZ március 19-ével érvényteleníti a két tőzsdei cégből kiszorított részvényesek határidőre át nem adott törzsrészvényeit – közölte a két társaság a börze honlapján. A kiszorítási eljárásra az E.ON Hungária Zrt. nyilvános vételi ajánlata alapján került sor, miután az E.ON csoport megszerezte mindkét cég részvényeinek több mint 90 százalékát. Az Elmű mintegy 48 ezer és az ÉMÁSZ 63 ezer érvénytelenített részvénye helyett a tőzsdei társaságok új részvényeket bocsátanak ki, amelyek az E.ON tulajdonába kerülnek. A cégek később tájékoztatnak majd az érvénytelen részvények ellenértékének kifizetéséről. Az E.ON csoport új igazgatósági tagok – Kiss Attila és Béres József – kinevezését is kezdeményezte mindkét, a tervek szerint a parkettet elhagyó társaságnál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.