Küzdelem a tárolókapacitásokért
Az új típusú koronavírus a gazdaság minden területén éreztette negatív hatásait, ám mindegyik közül talán az olajpiacon volt látható a legjelentősebb változás. Az árak márciusban összeomlottak, az év eleji 65 dolláros hordónkénti jegyzés 20 és 30 dollár közé csökkent. A változásban keresleti és kínálati okok egyaránt közrejátszottak.
Januárban még egyensúlyban volt a piac, a világpiaci kereslet napi 100 millió hordó körül mozgott, ez mára lecsökkent 75-80 millió hordóra, hiszen a takaréküzemmódban működő világgazdaság csak ennyi olajat tud felhasználni.
A zsugorodó kereslethez nem tudott igazodni a kínálati oldal, sőt a szaúdi–orosz (mű)balhé után durván túlkínálatossá vált a piac. Nem sokat segített a másfél hete tető alá hozott egyezség a kitermelés 10 százalékos csökkentéséről sem, hiszen a piac egyensúlyban tartásához legalább napi 20 millió hordóval kellett volna mérsékelni a felhozatalt, ekkora áldozatra azonban egyik olajnagyhatalom sem volt hajlandó.
Maradt tehát a túlkínálatos olajpiac, ez pedig azt eredményezte, hogy a szárazföldi tárolók elkezdtek szép lassan megtelni. Mivel egy működő olajkút ideiglenes lezárása jelentős költségtétel, ezért a termelők – bízva a gazdaság mielőbbi talpra állásában – folytatták a bányászatot. Mindez olyan piaci anomáliához vezetett, hogy Kanadában már bizonyos, gyenge minőségű kőolaj hordónkénti ára 5 dollár alá csökkent – ennyiért egy korsó jóféle helyi sört ihat az ember.
A szárazföldi tárolók telítődése miatt szabályszerű küzdelem alakult ki a tengeri tárolókapacitásokért, vagyis az olajtankerek bérléséért. A mintegy 2 millió hordó kőolajat szállítani képes VLCC-k napi díja az év elejéhez képest a nyolcszorosára emelkedett, hiszen kínálatuk igen szűkös, így a jelenlegi olajpiaci helyzet nagy nyertesei rövid távon azok a cégek, amelyek jelentős olajtankerflottával rendelkeznek. A piac egyik legnagyobb tőzsdei cége a belga Euronav NV, de az amerikai Frontline Ltd. is meghatározó szereplő, a kisebbek közül pedig a kanadai Teekay Tankerst érdemes kiemelni.