BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden piacára szállít a Richter

S. V. | Közleményt jelentetett meg tegnap a Richter arról, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt egyelőre sem a be­szerzési, sem pedig az értékesítési csatornái nem sérültek. Jó hír, hogy a gyógyszergyártónak mostanáig sikerült elkerülnie, hogy hiány alakuljon ki nyersanyagokból vagy egyéb készletekből, így valamennyi termékét az összes piacára időben el tudja szállítani. A járvány alakulásától függően azonban emelkedhetnek az áruforgalommal kapcsolatos kiadások.

A Richter közleménye szerint ugyanis nem zárható ki, hogy a válsághelyzet súlyosbodásával párhuzamosan – figyelembe véve a nyersanyagok beszerzésének, valamint a nyersanyagok és késztermékek szállításának nehézségeit – további költségek merülnek fel. Az értékesítés támogatása szempontjából kiemelten fontos, eddig személyes látogatásokra épülő promóciós tevékenységet a fizikai kapcsolatok csökkentése érdekében gyakorlatilag minden piacán beszüntette a Richter, illetve átirányította az online csatornákra. A cég kibővítette a home office-t, és azoknak a kollégáknak, akik nem dolgozhatnak otthonról, támogatja az üzemanyag-kiadásait, kerülendő a tömegközlekedés használatát. A társaság részvényeinek árfolyama stagnált a tegnapi kereskedésben. A Richter-papírok kurzusa az idén mindössze 1 százalékkal csökkent, az elmúlt három hónapban pedig 5 százalékos a mínusz, ezzel nem csupán a BUX indexet teljesíti felül, de az

európai gyógyszergyártó szegmens szektorindexeit is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.