Beárazták a 4iG-t, kilőtt az árfolyam
K. T. | A gazdaságok járványhelyzet utáni újraindításával kapcsolatos aggodalmak és Jerome Powell Fed-elnök pesszimista helyzetértékelése egyaránt rontotta a hangulatot az európai tőzsdéken, a vezető nyugati indexek 1,5-2 százalékos gyengüléssel fejezték be a napot. A borúlátás a pesti börzére is átragadt, a BUX 11 milliárd forintos forgalom mellett 1,8 százalékkal került lejjebb.
A vezető hazai részvények közül az OTP 2,9 százalékkal vezette az esést, míg a Mol 2,4, a Richter pedig 1,1 százalékot veszített árfolyamából. A Magyar Telekom ugyanakkor 1,3 százalékot erősödve zárt közvetlenül az első negyedéves eredmény közzététele előtt. A hazai parkettet is uraló pesszimista hangulat ellenére magas, egymilliárd forint feletti forgalomban 10,1 százalékot ralizott a 4iG. A befektetők azt követően tépték az IT-cég papírjait, hogy az Edison Investment Research részletes elemzésében 1005 forintra becsülte a társaság részvényeinek értékét, ami közel kétszerese a jelenlegi árfolyamnak. A forint jelentősen gyengült az euróval szemben, a közös deviza jegyzése a reggeli 351 forintról 355 forint közelébe emelkedett az európai piaczárásra.


