Előretörhet az európai tech szektor
A koronavírus-járvány okozta tőzsdei zuhanás utáni részvénypiaci szárnyalásban a technológiai részvények vezették az emelkedést.
A tradicionális részvénypiaci szektorok visszaszorulása és a technológiai szektor térhódítása már jó néhány éve elkezdődött, de a távolságtartási szabályok, az otthoni munkavégzés és a fogyasztói szokások átmeneti vagy tartós átrendeződése újabb impulzust adott a digitális térben tevékenykedő vállalatoknak, szektoroknak.
A tőzsdei árfolyamokban is megmutatkozott a digitalizáció iránti igény fokozódása. Az amerikai technológiai szektort leképező tőzsdén kereskedett alap (ETF) az év eleje óta 19 százalékot emelkedett, de a kínai versenytárs részvényekből kialakított szektor-ETF már lekörözte, plusz 23 százalékon áll. Az európai tőzsdeindexek csak júniusban kaptak igazán szárnyra, és emelkedtek az amerikai indexeket meghaladó mértékben, lemaradásuk továbbra is jelentős. A februári csúcspontokhoz képest az euróövezet részvénypiaca 40 százalékkal esett, az amerikai valamivel kevesebbet, csak 35 százalékot veszített értékéből. A visszapattanás is jobban sikerült a tengerentúlon, nem utolsósorban a ralizó technológiai szektor jóvoltából.
Érdemes lehet megvizsgálni, hogy az amerikai FAANG (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google) vagy éppen a kínai BAT (Baidu, Alibaba, Tencent) csoport árnyékában hol tart az öreg kontinens a digitalizációs versenyben, hiszen az európai technológiai szektor érdekes befektetési célpont lehet. Bár az európai szektor közel sem annyira attraktív, mint a globális digitális térben egymással éles versenyben álló amerikai és kínai vetélytárs, de ezek túlpozicionáltságuk miatt kedvezőtlenebb értékeltségi mutatókkal forognak.
Figyelemre méltó, hogy az MSCI európai technológiaiszektor-indexet követő ETF mintegy 15 százalékkal teljesítette felül az Eurostoxx részvénypiaci indexet. Az ETF-ben olyan neveket találunk, mint az SAP, a holland csipgyártó ASML vagy éppen a távoli hozzáférések miatt az utóbbi időben egyre közismertebb TeamViewer.


