Pénz- és tőkepiac

Újabb erős negyedévet várnak az elemzők

Rég nem látott egyetértés mutatkozik a Richtert követő elemzők között, a hétfő hajnalban jelentő társaságtól többen is húszmilliárd forintot kismértékben meghaladó második negyedéves profitot várnak.

Meghaladhatta a húszmil­liárd forintot a Richter második negyedéves nettó eredménye – derül ki a Világgazdaság által készített elemzői konszenzusból. Ha így alakult, akkor a gyógyszergyártó időszakos profitja nagyot lépne előre, és hárommil­liárd forinttal múlná felül a 2019-es bázisidőszak eredményét.

Az árbevétel és az üzemi eredmény alakulásában ezúttal is nagy szerepe lehetett a Richter csúcsgyógyszerének, a cariprazine hatóanyagú, Amerikában Vraylar néven forgalmazott antipszichotikumnak.

Sőt, a pontos Vraylar-értékesítési adatokról és ezzel összefüggésben a Richtert megillető jogdíjbevételekről már ma információt kaphatnak a befektetők, a szer értékesítési adatairól ugyanis ma számol be az AbbVie gyógyszermulti, amely az Allergan idén lezárult felvásárlásával vált a Richter kereskedelmi partnerévé.

A Vraylar nevű készítmény a mögöttünk lévő három negyedévben 795 millió dollár értékben fogyott, ha pedig az április–júniusi időszakban az értékesítés meghaladta a 205 millió dollárt, akkor az elmúlt 12 hónap összesített forgalma egymilliárd dollárnál is több lehetett.

Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt

A piac természetesen nem ismerheti a Richter és az amerikai partner szerződésének részleteit, de feltételezhető, hogy az egymilliárd dolláros szint eléréséhez egy mérföldkő típusú kifizetés is megilletné a Richtert.

Volt már példa hasonló bónuszra, legutóbb a 2019-es második negyedéves gyorsjelentésében közölte a Richter, hogy mivel a Vraylar forgalma egymást követő 12 hónapban meghaladta az 500 millió dollárt, egyszeri mérföldkő-kifizetést teljesített az Allergan a magyar cégnek hétmilliárd forint értékben.

Akárhogy alakuljon is az egyszeri tétel (ha jogosulttá is válik rá a Richter, lehet, hogy csak a harmadik negyedévben lesz esedékes az elszámolás), ettől függetlenül is emelkedhetett éves összevetésben a Richter negyedéves árbevétele, nem is kevéssel.

A teljes cikket elolvashatják a Világgazdaság hétfői számában

konszenzus Vraylar Richter
Kapcsolódó cikkek