Pénz- és tőkepiac

Bezuhant a járvány idején a Waberer's bevétele

A rendkívüli intézkedéseknek köszönhetően az EBITDA margin és az eladósodottság stabil maradt a Waberer's Nyrt.-nél.

Kétségtelenül az egyik legnagyobb kihívást jelentő negyedév volt a csoport történetében. A világméretű világjárvány által vezérelt korlátozó intézkedések eredményeként a közúti fuvarozás iránti kereslet 30-40 százalékkal csökkent 2020 első negyedévének végén. Április és május nagy részét is ez a kedvezőtlen környezet jellemezte, és bár azóta volt némi javulás, a volumenek messze elmaradnak a válság előtti szintektől – mondta Erdélyi Barna, a Waberer's International NYrt. vezérigazgatója a cég második negyedéves eredményei kapcsán.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A társaság bevétele 33,1 százalékkal, 115,5 millió euróra csökkent 2020 második negyedévében a COVID hatások és a Nemzetközi Fuvarozási Szegmens (ITS) kamionflotta méretének a csökkenése következtében, amelyet részben ellensúlyozott a Regionális Kontrakt Logisztika (RCL) szegmensben tapasztalható, ügyfélszerzésen alapuló növekedés.

A cég rendszeres EBITDA-ja 27,5 százalékkal 8,7 millió euróra csökkent az előző év azonos időszakához képest a bevétel csökkenése miatt, míg az EBITDA margin 0,6 százalékponttal 7,5 százalékra emelkedett a rendkívüli intézkedések eredményeként, amelyek jelentős költségmegtakarítást eredményeztek.

A menedzsment a járvány idején átfogó költségcsökkentési kezdeményezéseket és több mint ezer, a cég nemzetközi flottájának nagyjából egyharmadát kitevő kamion leállítását rendelte el. Ennek eredményeként a Waberer’s-nek sikerült nemcsak megőriznie, hanem javítania a bruttó margint és az EBITDA margint is 2019 azonos időszakához képest.

A rendszeres EBIT stabil maradt -5,9 millió eurós szinten. A rendszeres nettó eredmény -14,6 millió euróra csökkent az alacsonyabb EBIT és – cash flow hatással nem bíró – 5,8 millió eurós árfolyamhatások eredményeként. A nettó adósságállomány 10,3 millió euróval csökkent a második negyedévben és a nettó tőkeáttételi mutató stabil maradt, 3,2-szeres EBITDA szinten.

A készpénzállomány 7,8 millió euróval javult a második negyedévben a rendkívüli intézkedések nyomán elért megtakarítások és a magyarországi adósságmoratórium-szabályozás eredményeként.

Erdélyi Barna szerint maradtak kihívások az év hátralévő részére is: a fuvarozás és a logisztika iránti kereslet továbbra is jóval a válság előtti szint alatt marad, és az elmúlt hetekben megnőtt a járvány által okozott gazdasági válság második hullámának esélye. Hozzátette: „Biztos vagyok abban, hogy felkészültek vagyunk ezeknek a kihívásoknak a kezelésére és megtaláljuk a megfelelő megoldást az ügyfelek, kollégák és befektetők számára a legkedvezőtlenebb piaci környezetben is.”

Waberer's Nyrt. BÉT gyorsjelentés
Kapcsolódó cikkek