Amikor július végén új történelmi csúcsra ugrott az arany árfolyama, a történésről beszámoló számos elemzés magyarázatként az arany menekülőeszköz jellegét emelte ki. A logika szerint rossz tőkepiaci hangulat esetén a befektetők hajlamosak az évszázadok óta a biztonságot szimbolizáló eszközbe átcsoportosítani a tőkéjüket, ha pedig javul a hangulat, újra előbújnak ebből a fedezékből. Aggódni pedig most is volt miért, elég csak a koronavírus-járvány által okozott, mély gazdasági problémákra vagy az újra feszültebbé váló amerikai–kínai politikai kapcsolatokra gondolni. Csakhogy a számok nem teljesen ezt mutatják.
Ha ugyanis a fenti érvelés igaz lenne, akkor azt kellene látnunk, hogy az arany jellemzően akkor teljesít jól, amikor a piaci hangulat rossz, és akkor rosszul, amikor a hangulat kedvező. Azaz az arany árfolyama és a részvénypiaci indexek mozgása között statisztikai szempontból is szignifikánsan ellentétes mozgást, pénzügyi szaknyelven erős negatív korrelációt kellene tapasztalnunk. A valóságban azonban nem ezt látjuk.
Az S&P 500 index és az arany árfolyama közötti, heti adatokból számolt korreláció a 70-es évek eleje óta nem negatív, hanem gyakorlatilag nulla.
Azaz a sok esetben látott, valóban ellentétes előjelű mozgás mellett ugyanolyan gyakori jelenség volt az elmúlt évtizedekben az is, hogy az arany és részvényindexek kéz a kézben estek vagy emelkedtek.
A fenti statisztikának portfólióépítési szempontból is nagy jelentősége van. A nullás korreláció ugyanis azt jelenti, hogy az arany árfolyama nem ellentétesen mozog a részvénypiaci folyamatokkal, hanem azoktól függetlenül. Így például
Apróságnak tűnhet ugyan, befektetői szemmel szerintem mégis fontos a különbség.
