Pénz- és tőkepiac

A fiatalok egyelőre csak tervezgetik a kirepülést a mamahotelből

A 19-29 éves korosztály közel fele-fele arányban él jelenleg a szüleivel vagy önállóan, és közel ötödük szeretne lakást vásárolni három éven belül.

Miközben a fiatalok 32 százaléka mielőbb elköltözne a “mamahotelből”, többségük – 58 százalékuk – még csak tervezgeti a kirepülést a szülői házból, de nem ezt tartják most a legfontosabb kérdésnek – áll a K&H Bank fiatalok lakásvásárlási terveivel kapcsolatos közleményében.

A 19-29 éves korosztály tagjainak közel ötöde szeretne lakást vásárolni három éven belül,

74 százalékuk kisebb-nagyobb lakáshitel segítségével tenné meg ezt.

Az érintett fiataloknak az augusztus közepén érvényes feltételek alapján egy 20 éves 10 millió forintos lakáshitelre havonta 65 ezer forintot kellene fizetniük, amennyiben már családtervezés előtt állnak és jogosultak az államilag támogatott – csok-os – konstrukcióra, akkor alig több mint 55 ezer forintra jönne ki a törlesztőrészlet.

A fiatalok, azaz a 19-29 éves korosztály közel fele-fele arányban él jelenleg a szüleivel vagy önállóan.

A K&H ifjúsági indexe szerint a szülőkkel élő fiatalok 58 százaléka kivár, ők azt mondták, hogy előbb-utóbb szeretnének elköltözni, de nem ez a legfontosabb kérdés most az életükben, ugyanakkor 10 százalékuk viszont még élvezné a mamahotelt.

A jelenleg szüleikkel egy háztartásban élő fiatalok 32 százaléka kiemelten fontosnak tartja, hogy a lehető leghamarabb önálló életet teremtsen, azaz elköltözzön. Utóbbi körbe tartozó fiatalok 58 százaléka albérletbe menne, 37 százalékuk pedig saját lakás vásárlását tervezi, 5 százalékuk pedig a partneréhez vagy más családtaghoz költözne.

Illusztráció. Fotó: Julien Marsault / Hans Lucas

A K&H ifjúsági indexéből kiderül az is, hogy a fiatalok 17 százaléka egyébként három esztendőn belül vásárolna lakást.

“Túlnyomó részük – 74 százalékuk – kisebb-nagyobb mértékű segítségével finanszírozná a lakásvásárlást, vagyis a fiatalok jelentős része hitel nélkül nem tudja megoldani a vásárlást.” – mondta Árva András, a K&H lakossági ügyfelek szegmens marketing vezetője.

A kutatásban szereplő, idősebb, érintett korosztály családalapítást tervező tagjai számára pedig a babaváró kölcsön mellett a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében elérhető, államilag támogatott lakáshitelek is kézenfekvő megoldást nyújthatnak a lakásvásárlás finanszírozásához.

Költségek

A K&H hitelkalkulátora szerint a mostani alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően egy 10 millió forint összegű, a 20 éves futamidőnél végig fix törlesztőrészletű lakáshitelnek

a havi törlesztőrészlete – az augusztus közepén érvényes feltételek alapján – kevesebb, mint 65 ezer forintra jön ki.

Amennyiben az érintettek jogosultak az államilag támogatott – családi otthonteremtési kedvezmény keretében elérhető – lakáshitelkonstrukcióra, akkor ugyanennek a lakáshitelnek a havi törlesztőrészlete alig több mint 55 ezer forint lesz.

A K&H ifjúsági indexéből kiderül az is, hogyan látják a helyzetüket a lakáspiacon. A fiatalok több mint fele – 58 százaléka – a K&H ifjúsági indexe szerint úgy látja, hogy a helyzetük nem változott egy lakáshitel-felvétel szempontjából.

Ezzel szemben 16 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik úgy látják, hogy most könnyebb a helyzetük. Az érintettek több mint negyede, 26 százaléka pedig azt, hogy a mostani helyzetben nehezebben engedhetne meg magának egy lakáshitelt.

konstrukció fiatal hitelkalkulátor törlesztőrészlet lakáshitel K&H
Kapcsolódó cikkek