Pénz- és tőkepiac

Új vezető a CIG Pannónia élén

Az új vezető csütörtöki hatállyal irányítja a céget. A társaság július végén jelentette be, hogy Fedák Istvánnal köt szerződést.

Fedák István, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és a társaság tulajdonában álló Első Magyar Általános Biztosító Zrt. új vezérigazgatója – közölték a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.

Az új vezető csütörtöki hatállyal irányítja a céget. A társaság július végén jelentette be, hogy Fedák Istvánnal köt szerződést. A korábbi vezérigazgató, Kádár Gabriella munkaviszonya szeptember 30-ával megszűnt. A CIG Pannónia csoportszinten az első fél évet adózás után 1,174 milliárd forint nyereséggel zárta, míg a tavalyi első fél évet 648 millió veszteséggel.

CIG Pannónia
Fotó: CIG Pannónia

A társaság 2019 végére is veszteséges maradt, ennek összege az áprilisban elfogadott pénzügyi jelentés szerint 1,57 milliárd forint volt. A tavalyi mérlegfőösszeg megközelítette a 103 milliárd forintot. Az adatok közlésénél ugyanakkor kiemelték, hogy az életbiztosítási üzletág biztos alapokon áll és pénzügyileg stabil. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tőkemegfelelése 343 százalék, konszolidált tőkemegfelelése 268 százalék volt tavaly. A CIG Pannónia részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Árfolyamuk csütörtökön 310 forinton zárt. Legalacsonyabb értékük az elmúlt 1 évben 100 forint, a legmagasabb 388 forint volt.

CIG Pannónia Életbiztosító
Kapcsolódó cikkek