Kilenchavi csúcson zárt a BUX
K. T. | A folytatódó Brexit-tárgyalások, az Európai Unió költségvetéséről és a helyreállítási alapról szóló megállapodások, valamint a vakcinahírek nyomán remek hangulatban zajlott a tegnapi kereskedés Európában. A BUX a vezető indexeket felülteljesítve, 1,7 százalékos emelkedést követően, 42 ezer pont közelében, kilenchavi csúcson zárt. A vezető részvények a 0,7 százalékkal leforduló Magyar Telekom kivételével ugyancsak erősödtek. Az irányt ezúttal a Mol mutatta, az olajpapír a vakcinahírekre emelkedő nyersanyagárakkal is támogatva 3,1 százalékkal, 2206 forintra drágult. Az OTP 1,2 százalékkal, a Richter pedig 1 százalékkal került feljebb. A bankpapír 13 240, a gyógyszerrészvény 7545 forinton búcsúzott a parkettől. A hazai börze sztárja az Opus volt, a holding részvénye csaknem 700 millió forintos forgalomban 10 százalékot ralizott. A kiugró teljesítmény mögött valószínűleg az R-Kord leánycég MÁV-tól elnyert, 24,2 milliárd forintos vasútfejlesztési megbízása áll. Folytatta erősödését a forint is, a hazai fizetőeszköz jegyzése az euróval szemben 0,2, a dollárhoz képest pedig 0,3 százalékkal emelkedett.


