BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még a demokraták is a forintot erősítik

Kamattámaszt kapott a magyar fizetőeszköz, mely akár a 355 forintos euróig is erősödhet.

Kamattámaszt kapott a magyar fizetőeszköz, mely akár a 355 forintos euróig is erősödhet.

Szerdán is bombaformában folytatta a hetet a forint, mely tegnap áttörte az inkább lélektani 360-as szintet az euróval szemben. A kurzus ma ismét a 359 és 360 között, a 20 napos és a 30 mapos mozgó átlagnál húzódó támasz zónát teszteli.

Délután már 358 forint alá is benézett az euró.

Kérdés, hogy a nap végén a 20 és a 30 napos mozgóátlag alatt zár-e az árfolyam?

Meghatározó, a 359-360-as sávban húzódó támaszok alá került ma az euró/forint árfolyama, s nagy valószínűséggel a zóna alatt zárunk ma – mondta a Világgazdaságnak Varga Zoltán, az Equilor elemzője.

Szerinte, ebben az esetben folytatódhat a csökkenő mozgás, a következő támaszok 356,36-nál, majd 354,81-nél húzódnak.

Fotó: Shutterstock

Az elemző nem várja 355 alá az euró/forint kurzust, mert 354,81-nél a 200 napos mozgóátlag húzódik, s az alatt utoljára 2019 második negyedévében mozgott a jegyzés tartósan.

A georgiai szenátor választás is a forintot erősíti most

– tette hozzá, mert várakozáson felül szerepelnek a demokraták, ami növeli annak esélyét, hogy az új elnök keresztül vigye a szenátuson a nagyobb fiskális csomagot, s ez dollár gyengítő hatású.

Ami erősíti a feltörekvő piaci devizákat, így a forintot is.

Forint erősítő az overnight Bubor (budapesti bankközi forint kamatláb) kamat, mely 57 bázispontra emelkedett. Utoljára december közepén volt ezen a szinten és év végén egészen 35 bázispontig beesett az értéke. Ám ez piaci kamatláb legfeljebb 75 bázis pontig emelkedhet, mert ott horgonyoztatja a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes betéti kamatát. És annál drágábban nem érdemes rövid hitelt a piacon felvenni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.