Pénz- és tőkepiac

Átrendezték portfóliójukat a tőzsdeguruk

A Wall Street nagybefektetői közül Ray Dalio Bridgewater alapja közel felére csökkentette aranykitettségét, Carl Icahn is kitart a Xerox mellett, Soros György az akkumulátorgyártásba szállt be. Az év végén sem ültek babérjaikon a befektetési guruk, akik az amerikai tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott dokumentumok szerint esetenként jelentős kiigazításokat is végrehajtottak portfólióikon a negyedik negyedévben.

A legismertebb értékalapú befektető, Warren Buffett Berkshire Hathaway nevű holdingja nagybevásárlást tartott 2020 utolsó hónapjaiban, a legnagyobb befektetéseinek listája két méretes új pozícióval is bővült. A Verizon távközlési cég papírjaiból 8,6 milliárd dollárnyit, a Chevron olajóriáséból pedig 4,1 milliárd dollárnyit vásárolt az „omahai orákulum”, amivel egy csapásra a hatodik, illetve kilencedik legnagyobb érdekeltségévé lépett elő a két cég. Félmilliárd dollárért ugyancsak először vásárolt a Marsh & McLennan Companies pénzügyi szolgáltató papírjaiból, emellett az E. W. Scripps médiavállalat harmadát is megszerezte 364 millió dollárért. A Berkshire kosarának legméretesebb eleme változatlanul az Apple-pakett, amelynek piaci értéke még úgy is bő 117 milliárd dollár volt 2020 végén, hogy a részvénycsomag 6 százalékán túladott.

A 91. évében járó Buffett nem bánt kesztyűs kézzel a nagybankokkal:

Wells Fargo-részvényeinek csaknem 60 százalékán túladott, a JPMorgan-részesedésétől pedig – a Barrick Gold bányatársasághoz és a mindössze három hónappal korábban megszerzett Pfizer-pakkhoz hasonlóan – teljesen megvált a negyedik negyedévben.

Felülsúlyozta viszont a T-Mobile, valamint az egészségügyi szektort képviselő Bristol-Myers, Merck és az itthon leginkább a Richter amerikai értékesítési partnereként ismert AbbVie részvényeit.

Warren Buffett
Fotó: Bank/NBCUniversal / Getty Images

A szintén veterán befektető, Carl Icahn a Xerox-részvények kitartó vásárlása mellett egészségügyi portfóliójában hajtott végre nagyobb átrendezést.

A kanadai Bausch Health gyógyszergyártó cégben meglévő részesedését több mint az ötszörösére növelte, részvénypakettje ezzel közel 720 millió dollárosra hízott.

Az étrend-kiegészítőket MLM-rendszerben forgalmazó, korábban piramisjátékkal is összefüggésbe hozott Herbalife-pozícióját ezzel szemben 60 százalékkal leépítette.

Az előbbieknél jóval aktívabban kereskedő magyar származású Soros György alapkezelője, a Soros Fund Management amerikai részvényportfóliója 886 millió dollárral 4,6 milliárd dollárra nőtt.

Legjelentősebb új pozíciója az elektromos járművekhez lítiumakkumulátorokat gyártó QuantumScape, amelynek részvényeiből 280 millió dollárért vásárolt. Emellett jelentős tételben tárazott be feltörekvő piaci indexkövető ETF-ekből is, a sportfogadásokra szakosodott DraftKing részvényeitől ugyanakkor röpke fél év után meg is vált. A közelmúltban nyilvánosan is kritizált Palantir 1 százalékos tulajdonrészét – a bennfentesekre vonatkozó értékesítési tilalom miatt – egyelőre nem értékesíthette.

A Ray Dalio nevével fémjelzett, több mint 235 milliárd dollárt kezelő Bridgewater Associates jelentősen csökkentette aranykitettségét, a nemesfém árfolyamát követő ETF-eknek majdnem a felét eladta, így már csak félmilliárd dollárt tart ebben a hedge fund. A portfólió legnagyobb szeletét az S&P 500 indexkövető ETF-ben meglévő kitettségét pedig 7 százalékkal csökkentette. Busás haszonnal válhatott meg Dalio 35 ezer darab Tesla-részvénytől is, az elektromosautó-gyártó papírjaihoz ugyanis egy éve még átlagosan 84 dolláron juthatott hozzá, a papírok az év végén ennek a nyolcszorosát érték. Jócskán került viszont a Bridgewater kosarába az alapvető árucikkeket forgalmazók részvényeiből:

egyaránt százmillió dolláros tételekkel több mint duplájára növelte a Walmartban, a Costcóban, a Procter & Gamble-ben, valamint a Coca-Colában és a PepsiCóban meglévő részesedését is.

A pénzügyi szektorban – egyebek mellett a hat amerikai nagybankban – és egyes technológiai óriáscégekben (Facebook, Microsoft és Alphabet) először vett fel kisebb pozíciókat a stratéga.

befektetési guru Chevron Berkshire Hathaway ray dalio Soros György részvényportfólió Verizon Warren Buffett
Kapcsolódó cikkek