BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éves csúcsot közelít a Magyar Telekom

A főbb európai piacok tegnap lefelé tartottak, amit az elemzők a kötvénypiaci hozamok emelkedésével magyaráztak. Lapzárta körül a DAX csupán néhány tizedszázalékos, a londoni FTSE viszont több mint 1,3 százalékos mínuszban volt. A BUX az európai mezőnybe simulva 0,8 százalékkal, 44 047 pontra süllyedt. A magyar részvénypiacon az azonnali kötések értéke meghaladta a tízmil­liárd forintot, ami jobbára az OTP 5,7 milliárd forintos forgalmának volt köszönhető. A bankpapír 1,8 százalékkal, 13 340 forintra gyengült. A Richter is veszített értékéből, kurzusa 0,5 százalékos lejtmenet után 8720 forinton zárt. Jobban szerepelt a Mol és a Magyar Telekom. Az olajrészvény 2240 forinton stagnált, míg a távközlési papír 1,2 százalékkal, 413 forintra drágult, amúgy ez utóbbi tavaly már­ciusban járt utoljára ezen a szinten. A szerdán közzétett gyorsjelentésével kellemes meglepetést okozó Rába délelőtt 6 százalék feletti erősödést is mutatott, ám zárásra elfogyott a szufla, és végül mindössze 1,6 százalékkal, 1290 forintig kapaszkodott. Az euró-forint nem mozdult. Kora este az árfolyam 359 forinton állt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.