BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két jegybanki közbeszerzésben nyertes a 4iG

Az árfolyam kedden délelőtt, közel 50 milliós forgalom mellett, 1 százalékkal emelkedett a hírre.

Piacnyitás előtt tette közzé a BÉT honlapján a 4iG a közbeszerzések eredményét. Az árfolyam kedden délelőtt, közel 50 milliós forgalom mellett, 1 százalékkal emelkedett a hírre.

A Magyar Nemzeti Bank által kiírt „Budapalota IT infrastruktúra” megnevezésű, uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzési eljárás nyertese a T-Systems Magyarország Zrt., Officium Szolgáltató Kft. és a 4iG konzorcium ajánlata.

A szerződés értéke: 2 617 950 265 forint + áfa.

A projekt célja: a Budapalotában olyan informatikai infrastruktúra kialakítása, amely biztosítja a feltételeket az adott helyszínen dolgozóknak a munkavégzéshez, valamint az épületben kialakításra kerülő számítógépterem működőképességét, továbbá ezen hardver és szoftver elemeinek rendszertámogatását és követését.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

A Magyar Nemzeti Bank által kiírt „KLIR rendszer megvalósítása” megnevezésű, uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzési eljárás nyertese a 4iG ajánlata. A projekt célja: a teljes magyarországi készpénzforgalom hátterét biztosító logisztikai Rendszer és a rendszer részét képező Adatlekérdező Modul (együttesen: KLIR) megvalósítása, továbbá az elkészült Rendszer üzemeltetési támogatása 60 hónapon keresztül. A szerződés értéke: 1 022 378 624 forint + áfa.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.