Összebútorozik végre a Veolia és a Suez
Murányi Ernő | A Suez-menedzsment hónapokon át tartó kőkemény ellenállása dacára a Veolia végül mégiscsak bekebelezheti kisebb riválisát – jelentette be a nem mindennapi csatározás lezárását tegnap a Veolia. Korábban hatalmas erőket mozgósított egymással szemben a két cég, a küzdelem a bíróságot is megjárta. A Suez még egy alapítvány létrehozásáról is döntött, hogy megvédje franciaországi vízüzletágát. Az egymás ellen irányuló jogi lépéseket a felek a bejelentés szerint most kölcsönösen visszavonják.
A két francia, energetikával, vízközmű-szolgáltatásokkal, szennyvíztisztítással és hulladékfeldolgozással foglalkozó cégnek Magyarországon is vannak érdekeltségei. Az áttörést a részvényekre adott magasabb árajánlattal és a munkavállalóknak ígért állásgaranciával csikarta ki a Veolia, amely végül 18 euróról 20,5 euróra emelte az egy részvényre jutó vételárat.
Antoine Frerot, a vetélytársát felvásárló cég vezérigazgatója szerint ezzel a Suez értéke 13 milliárd euróra emelkedett. A Veoliának azonban ennek az összegnek csak a 70 százalékát kell kifizetnie, mivel a Suez 30 százalékos részvénycsomagját már tavaly megvette, részvényenként 18 euróért. Februárban a Suez még sikeresen verte vissza a Veolia 11,3 milliárd eurós felvásárlási kísérletét. A két, 19. században alapított ősrivális egyesülésével a franciák nagyobb eséllyel szállhatnak szembe az elsősorban Kínából érkező globális kihívókkal. Emellett egyesült erővel folytathatják az innovatív megoldások fejlesztését az olyan növekedési területeken, mint például a környezetvédelmi szolgáltatások vagy az újrafeldolgozás. Az új cég éves árbevétele 37 milliárd euró körül alakul majd, pedig a versenyjogi aggályok miatt a Suez egy kisebb részét leválasztják, és francia részvényesek, valamint nemzetközi tőkealap-kezelők tulajdonába adják.
A piacon is egyértelmű tetszést aratott a megegyezés, az a ritka eset következett be, hogy nem csupán a megvásárolt cég, hanem a vevő részvényei is drágultak tegnap. Kora délutánig a Veolia csaknem 9 százalékkal, 24,55 euróra erősödött, míg a Suez-papírok kurzusa „csak” 7,6 százalékkal lódult meg, egészen 19,85 euróig.
„A megkötött alku mindenki számára kedvező, hosszú távon is biztosítja a Suez jelenlétét a francia piacon, emellett fennmarad a versenyhelyzet is, és nem utolsósorban az állásokat is garantáljuk” – értékelt Frerot. A május 14-re tervezett végleges megállapodáshoz a feleknek több helyütt, többek között Franciaországban is versenyjogi hozzájárulást kell kérniük.
A Veolia-nak csak 70
százaléknyi Suez-részvényt kell megvennie, a többit már tavaly megszerezték


