Pénz- és tőkepiac

Osztalékreneszánsz a pesti parketten

A rendkívüli tavalyi év után számos hazai társaság tér vissza az osztalékfizetéshez, így idén ismét lehet osztalékrali a magyar börzén. A lapunknak nyilatkozó elemző szerint a kifizetés előtt egy-két héttel pezsdülhet fel az érintett cégek piaca, a blue chipek közül a Molnál van a legnagyobb esély erre.

A koronavírus-járvány okozta piaci felfordulás miatt 2020-ban igen szűkmar­kúan bántak a magyar tőzsdei cégek a befektetőkkel, idén azonban már valamivel kevesebb a bizonytalanság, ezzel párhuzamosan pedig számos cég ismét fizet osztalékot 2020-ban megtermelt profitjából. Az OTP a jegybanki iránymutatás alapján idén sem oszt vissza az adózott eredményéből, a Zwack pedig már január végén elutalta a befektetők számlájára a részvényenként 300 forintos juttatást. Az utóbbi hetekben pedig további kilenc pré­mium kategóriás társaság közgyűlése szavazott meg osztalékfizetést.

„Elképzelhető, hogy idén újra lesz osztalékrali a magyar tőzsdén, ami jellemzően a kifizetést megelőző egy-két hétben jelenthet vételi erőt az érintett cégek piacán, így ez a várakozás még nem épült be a részvényárfolyamokba” – mondta a Világgazdaságnak Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője.

Az osztalékfizetés ugyan nem változtat a cégek értékeltségén – hangsúlyozza a szakértő –, ennek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy a részvényárfolyam gyakran az méreténél kisebb mértékben csökken a szelvény levágását követően. Az elemző szerint ez a várakozás a Molnál lehet a legjelentősebb, mivel a blue chipek közül az olajtársaság kínálja a legmagasabb, 4,9 százalékos osztalékhozamot. Kisebb mértékben érintett lehet még a Magyar Telekom is, a Richter 2,5 százalék körüli hozama ugyanakkor valószínűleg már nem mozgatja meg az osztalékra spekuláló befektetők fantáziáját.

A jelenlegi állás szerint kereken 100 forint ütheti a Mol mellett kitartó befektetők markát, elképzelhető azonban, hogy az olajtársaság befektetői végül ennél valamivel kevesebb juttatást kapnak, ha a társaság még az osztalékra való jogosultság időpontja előtt átruházza 5,24 százalékos sajátrészvény-pakettjét az újonnan létrehozandó Mol Új Európa Alapítványra. A Richter az előző évi összeg csaknem kétszeresét, 225 forint osztalékot kínál, a Magyar Telekom részvényesei viszont még a tavalyinál kisebb, 15 forint prompt juttatásra számíthatnak, ami már a 4 százalékos hozamszintet sem éri el.

A lakossági befektetők körében közkedvelt alacsony kockázatú Plusz 4,95 százalékos referenciahozamánál csupán három társaság kínál vonzóbb osztalékhozamot, a legnagyobb hozammal két ingatlanos cég, a Duna House és a Graphisoft Park papírjai forognak. Az előbbi részvényeit közel 10 százalékos hozamért lehet megvenni, míg a Graphisoft 9 százalék feletti osztalékszelvénnyel kecsegtet.

Kellemes meglepetést okozott a hét elején az ANY Biztonsági Nyomda, amely az eredetileg javasolt 55 forintnál végül jóval bőkezűbb, 83 forintos összeg kifizetéséről döntött. Így a tavalyi mellett 2019-es profitjának egy része is a részvényesekhez kerül, akik ráadásul az előző tervhez képest korábban, július közepétől kaphatják ezt kézhez. A rendkívüli 2020-as évet leszámítva hagyományosan stabil osztalékfizetőnek számító nyomdatársaság a jelenlegi árfolyam mellett kínált 6,2 százalékos hozama ezzel ugyancsak a hazai parkett leggálánsabb ajánlatai közé tartozik.

Először szerepel az osztalékfizetők listáján a PannErgy, amely már tavaly is tervezett ilyen jellegű juttatást, részvényenként 17 forintot, ám ez az összeg a járványhelyzet miatt végül az eredménytartalékba került. Idén áprilisban viszont már 15 forintot szavazott meg a geo­termikus energiát hasznosító vállalat igazgatótanácsa – a többi társasághoz hasonlóan közgyűlési hatáskörben –, ami szerény, 1,8 százalékos hozam. A társaság történetében rekordnak számító, részvényenként 24 forintra számíthatnak az Alteo befektetői, az árfolyam alig 2 százalékára rúgó kifizetés azonban itt is inkább gesztusértékű a növekedési fázisban lévő új generációs energiaszolgáltató részéről.

Nagy András Magyar Telekom osztalék Erste BÉT Mol Richter
Ezek is érdekelhetik