Pénz- és tőkepiac

Befektetőt keres az EHEP

A sikeres alaptőke-emelés után most tartalommal töltenék meg az üres tőzsdei társaságot.

Nagyot ment idén januárban az EHEP, pár nap alatt 1400 forint alól 2800 forint fölé emelkedett az árfolyam. Nagytulajdonosi kitárazás állt a rali mögött, a Dunaújvárosi Vagyonkezelő (DVG) tulajdoni hányada 5 százalék alá süllyedt. Korábban hosszú évekig közel 40 százalékkal a DVG volt a legnagyobb tulajdonos. De mint önkormányzati cég, nem tudta követni a tőzsdei fejleményeket.

Így a nagytulajdonosok köréből való távozásuk pozitív hír volt az EHEP szempontjából.

Az EHEP a Buda-Cash botrány egyik áldozata. Nemcsak a befektetéseiket tartották ott, de az ÉRB Bank részére nyújtott alárendelt kölcsönt is le kellett írniuk. Erre tett rá egy lapáttal a tulajdonosi nemtörődömség: az akkori két nagytulajdonos, a DVG és a Buda-Cash felszámolója évekig nem reagált a korábbi menedzsment megoldási javaslataira, s egy idő után elfogyott a társaság pénze. 2018-ban már a végelszámolás lehetősége is felmerült.

Kis Ferenc befektető érkezése óta stabilizálódott a társaság helyzete. Jelenleg is ő az egyetlen nagytulajdonos 27 százalékkal. A kivezetés már nincs napirenden. Igaz, tevékenységről sem érkeztek hírek.

De a tőzsdére lépés olyan költséges és hosszadalmas folyamat, hogy egy tőzsdei társaság önmagában is értéket képvisel.

Korábban az alacsony közkézhányad szólt egy ilyen spekuláció ellen, de mostanra a korábbi 30 százalékról 60 százalék fölé emelkedett a kisbefektetők tulajdoni hányada. És az üres tőzsdei társaság legfőbb értéke a kisrészvényesek széles köre.

A társaság áprilisban zárt körű tőkeemeléssel forráshoz jutott, s a felemelt alaptőkéje most 21 988 480 forint. A Világgazdaság információi szerint

a menedzsment több lehetséges jelölttel is tárgyalt az elmúlt hónapokban, hogy az üres társaságot tartalommal, tevékenységgel töltsék meg.

Eddig nem jutottak eredményre, de tovább keresik a befektetőt. A piac láthatóan bizalmat szavazott a kispapírnak, hiszen a januári hajtást követően ugyan csillapodtak az árfolyammozgások, de a kurzus megkapaszkodott a 2000 forintos szint közelében.

DVG tőzsde befektető EHEP
Kapcsolódó cikkek