Pénz- és tőkepiac

Elmaradt a Rába bevétele a várttól

Nagyon megugrottak az alapanyagbeszerzési árak, az üzemi eredményen jobb költségkontrollal sikerült javítani.

A várakozásokhoz képest vegyesen alakult a Rába Holding első negyedéve. Elemzők 12 milliárd forintra várták a cégcsoport január-márciusi bevételét, ami csupán 11,4 milliárd forint lett, s 4 százalékkal maradt el a tavalyi bázisértéktől.

  • Kilenc százalékkal 2,25 milliárd forintra csökkent a Rába bruttó eredménye, a fedezeti marzs pedig 20,8-ról 19,8 százalék alá süllyedt.
  • Az EBITDA soron 125 százalékos javulás történt, kicsivel sikerült az egymilliárd forintot meghaladni.
  • A tavalyi első negyedévben még 120 millió forint veszteséget hozó üzemi eredmény megközelítette ugyan a 400 millió forintot, de ezzel kismértékben elmaradt a várakozásoktól. Az adózott eredmény viszont jobb lett a vártnál:

    364 millió forint lett a profit a tavalyi 853 millió forintos veszteség után és a 329 millió forintos prognózissal szemben.

    A nettó profit alakulásában volt szerepe annak is, hogy a pénzügyi eredmény 66 millió forint nyereséget mutatott a tavalyi hasonló időszakban realizált 635 millió forint veszteséghez képest.

    Fotó: VG / Vémi Zoltán

    2021 első hónapjaiban a nehéz tehergépjármű piac fő szegmenseiben alapvetően kedvező gazdasági aktivitás mutatkozott,

    ezzel ellentétben a közösségi közlekedési járművek, valamint a speciális off-highway alkalmazások szegmenseiben jelentősen visszaesett a kereslet, a személygépjárművek piaca pedig stagnált.

    A 4 százalékos csoportszintű forgalomcsökkenéshez a futómű üzletág és az alkatrész üzletág 8,9, illetve 8,7 százalékos növekedéssel, a jármű divízió pedig 51,6 százalékos csökkenéssel járult hozzá, igaz utóbbit a cégcsoporton belüli átszervezések is befolyásolták.

    Forrás: cégközlés / VG

    A tehergépjármű iparban elindult stabil keresetnövekedéshez kapcsolódnak negatív körülmények is – mutat rá a gyorsjelentésben a Rába – ezek például, hogy az alapanyagellátás biztosítása sokkal több (szállítási) időt vesz igénybe, ráadásul ezek az acél alapanyagok – termékenként eltérő mértékben, 35-100 százalékkal – drágultak a negyedév során.

    Rossz hír, hogy a magasabb anyagbeszerzési árakat a Rába a vevői felé döntő többségében negyedéves, a komplettebb gyártású és hosszabb távú rögzített rendeléssel rendelkező termékek esetében féléves időeltolódással háríthatja csak tovább. Ilyen piaci körülmények láttán a Rába szerint voltaképpen pozitív, hogy a bruttó fedezeti hányad csak 1 százalékponttal csökkent.

    Jól alakult a költségkontroll, sikerült az általános és adminisztrációs kiadásokat 427 millió forinttal csökkenteni, amely nagyban hozzájárult az üzemi eredményesség javulásához. A hitelállomány a negyedév végén 7,1 milliárd forint volt, az egy részvényre jutó saját tőke pedig 1504 forint, 204 forinttal az aktuális tőzsdei ár felett.

    Vevőt talált győri ingatlanára a Rába

    A legmagasabb vételárat felajánló árverezővel a járműgyártó megkezdi az adásvételi szerződés megkötésére vonatkozó eljárást.

     

    vállalat negyedév Rába Holding bevétel tőzsde nyereség
    Kapcsolódó cikkek