Pénz- és tőkepiac

Lubickolnak a részvényekben az amerikaiak

Egyre nagyobb szerep jut az amerikai tőzsderaliban a lakossági megtakarításoknak. A tengerentúli börze itthonról is egyre csábítóbb, van már olyan hazai szolgáltató, amely ügyfelei megegyező részvénykitettséggel rendelkeznek a BÉT-en és a amerikai börzéken is.

Az amerikai háztartások áprilisban már pénzeszközeik 41 százalékát tartották részvényekben. Ez rekord, mivel megdőlt a tavalyi decemberi, illetve a 2000 márciusi 38-38 százalékos arány. Az amerikaiak pénzügyi vagyona sokat nőtt tavaly, a 104 570 milliárd dolláros év végi mérleg több mint 10 százalékos gyarapodás eredménye.

Az adatot 1952 óta publikálja a JPMorgan Chase és a Federal Reserve, a részvényekben lévő lakossági pénzvagyon aránya csak a 80-as évek elején csökkent 10 százalék alá. Idén töretlenül emelkedett a mutató, nagy szerepet játszva abban, hogy az S&P 500 index 25 alkalommal ugrott történelmi rekordra. Az adat mellé készített JPM-jegyzet szerint

a magánbefektetők kockázatvállaló hajlandósága nő, gyakori a hitelből tőzsdézés és a kisebb piaci mélypontok „megvétele”.

Ugyancsak fokozza a kedvet a tőzsdézéshez a piaci volatilitás visszafogottsága, a pozitív meglepetésekkel szolgáló jelentési szezon, a makrogazdasági kilátások, valamint az állami ösztönzőcsomagban érkező helikopterpénz. Áprilisban a vezető tech cégek – különösen a Facebook és az Alphabet/Google – kiugróan jó eredményei még több magánbefektetőt vonzott a tőzsdére: a Bank of America lakossági ügyfelei például már 9 egymást követő héten vettek több részvényt, mint amennyit eladtak, ám közben az intézményi ügyfeleik és a fedezeti alapok nagyobb részt már beleadtak a részvényekbe. Ezekből mégse lett nagyobb korrekció, mivel a kisbefektetők, ha napon belül egy százaléknál nagyobb index-esést láttak, azt rendre vételi lehetőségként értelmezték. A JPM elemzői szerint,

ha azonban tovább nő a lakossági részvénykoncentráció, egy tömeges profitrealizálással kiválthat a 2000-es évihez hasonló zuhanást.

Fotó: Angela Weiss / AFP

Nagyobb korrekció márpedig benne lehet a levegőben, írják az elemzők, az ellene való védekezés azonban új elemet is tartalmaz,

sokan kriptoeszközök vásárlásával igyekeznek fedezni az esetleges részvénypiaci veszteségeiket.

A legnagyobb kockázatot a Russel 3000 Growth Index tagjai hordozzák, annak ellenére, hogy szeptember óta 10 százalékkal alulteljesítették a vezető indexeket, az értékeltségek azonban továbbra is a rossz emlékű 2000-es év magasságait idézik, az árfolyamot (P) és az eredményvárakozást (E) összevető P/E hányados a fenti indexben még mindig 42,5 ponttal haladja meg az értékalapú (value) részvényekét.

A magyar magánbefektetők amerikai részvény-pozícióiról egyelőre nincs adat, a Világgazdaság által megkérdezett piaci szereplők csak megbecsülni tudták a magyarok tengerentúli kitettségét. (A Budapesti Értéktőzsdén kereskedett részvényekből 803,6 milliárd forint volt a háztartásoknál lévő állomány piaci értéke február végén.) Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája a Világgazdaságnak azt mondta, a közvetlen részvénybefektetés nagyságrendjét a sok tőkeáttételes platform miatt nehéz megbecsülni. A befektetési szolgáltatón keresztül lebonyolított átlagos amerikai tőzsdei forgalom a magyarénak körülbelül az ötszöröse, elsősorban annak köszönhetően, hogy az amerikai papírok forgási sebessége jóval nagyobb. A kitettség pedig körülbelül azonos a BÉT-papírokban és a tengerentúli részvényekben a Concorde-nál – tette hozzá Móró Tamás.

A magyar magánbefektetők amerikai részvénypozícióinak értéke több százmilliárd forint nagyságrendűre tehető

– vélte Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője, de a rendelkezésre álló kevés adat miatt ez részéről is csak becslésnek tekinthető.

S&P 500 pénzeszközök BÉT részvénykitettség USA amerikai tőzsde tőzsde lakossági részvénykoncentráció kockázatvállalás volatilitás tőzsderali lakossági megtakarítások
Kapcsolódó cikkek