Pénz- és tőkepiac

Online térben versenyeznek

A korábbi, technikumok és a szakképző iskolák tanulói számára rendezett verseny után most a gimnáziumok tanulói mérhették össze a pénzügyi tudásukat.

Mintegy 840 diák vett részt a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! elnevezésű diákversenyen, amelyet a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén másodszor rendezett meg.

Több mint

3000

diákot szólított meg a két verseny

A korábbi, technikumok és a szakképző iskolák tanulói számára rendezett verseny után most a gimnáziumok tanulói mérhették össze a pénzügyekről megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat az online térben, három fordulóban.

A végső győzelmet a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának Adóászok nevű csapata nyerte meg.

Fotó: Pixabay

Május 21-én lezárult a Pénzmesterek verseny regisztrációja, és ezzel véget ért a vetélkedő alapszakasza is. Az online pénzügyi verseny döntőjébe a 2262 jelentkezőből az ötven legjobb eredményt elérő diák juthatott be.

A Pénztárszövetségnél fontos célunk, hogy minél több diák érdeklődését felkeltsük a mindennapokban használt pénzügyi folyamatok, ismeretek iránt

– mondta el Nagy Csaba, a Pénztárszövetség elnöke. – Ezért is örülünk annak, hogy 2021-ben több mint 2200 versenyző csatlakozott a versenyhez. A pénzmesteri címért és az értékes nyereményekért 2021. május 28-ig küzdhetnek a döntősök.

 

diák pénzügy verseny egyetem tudatosság
Kapcsolódó cikkek