Az utóbbi bő egy év legerősebb profitját érte el a június végén lezárt második negyedévben az Exxon Mobil.

Az amerikai olajóriás duplájára hízó, 67,7 milliárd dolláros bevétel mellett 4,69 milliárd dollár – részvényenként 1,1 dollár – nyereséget ért el a tavalyinál sokkal támogatóbb iparági környezetben, mindkét eredménysoron felülmúlva az elemzői prognózist. 

Fotó: AFP

A pandémiától sújtott 2020-as második negyedévben még 1,08 milliárd dollár veszteséget termelt a társaság. A méretes nyereséghez a járványhelyzet után visszaépülő termékkereslet és meredeken emelkedő olajárak mellett a profitját megötszöröző vegyipari üzletág kiemelkedő teljesítménye is kellett, a finomítói szegmens ugyanis változatlanul veszteségesen működött. 

A texasi olajcég tovább folytatta a tavaly kényszerűségből foganatosított költségcsökkentő intézkedéseket, amelyekkel 2021 első felében egymilliárd dollárt spórolt meg. Tőkeberuházásokra idén 7 milliárd dollárt fordított a vállalat, az egész éves ilyen jellegű kiadásokat azonban már csak a korábban tervezett 16-19 milliárd dolláros sáv aljára várja.