Kedden piacnyitás előtt jelentett a 3M, melynek árbevétele 8,9 dollár volt a második negyedévben, ami 24,7 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.
Az értékesítés 28,1 százalékkal nőtt a közlekedés és elektronika szegmensben, 24,9 százalékkal az egészségügyi ágazatban, 22,4 százalékkal az ipari, biztonságtechnikai üzletágban, s 20,4 százalékkal a kiskereskedelemben.
Földrajzi bontásban azt látjuk, hogy az értékesítés 28,7 százalékkal nőtt az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet és Afrika), 26,1 százalékkal Amerikában és 20,2 százalékkal az ázsiai, csendes-óceáni térségben.
A második negyedévi kiigazított nyereség részvényenként 2,59 dollár volt, ami 44 százalékos növekedést jelent év per év alapon. A társaság működési cash flow-ja 1,9 milliárd dollár volt.
A 3M az idei második negyedévében 1,4 milliárd dollárt adott vissza a részvényeseknek, ebből 858 millió dollárt tett ki az osztalék, míg 503 millió dollárt részvény-visszavásárlásra fordítottak.
Az erőteljes első félév alapján a 3M frissítette a 2021-es év egészére vonatkozó prognózisát. A vállalat az értékesítés 7-10 százalékos növekedésére számít, míg korábban 5-8 százalékkal kalkuláltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.