A szektortársakhoz hasonlóan kiugró, 3,18 milliárd dolláros nyereséget jelentett péntek délután a Chevron.

A kaliforniai székhelyű vállalat ezzel az elmúlt hat negyedév legmagasabb profitját szállította, feledtetve a befektetőkkel a tavaly ilyenkor elkönyvelt, 6,09 milliárdos veszteséget.

Fotó: Shutterstock

A szakértők prognózisát is felülmúló eredmény a kedvező iparági széljárás tükrében annyira nem is meglepő, a második legnagyobb amerikai olajtermelő idén április és június között ugyanis a tavalyi ár közel háromszorosáért, hordónként 54 dollárért értékesítette az olajat, miközben kihozatalát öt százalékkal napi 3,13 millió hordóra tudta feltornászni.

A nagyot javuló eredmény és a biztató kilátások nyomán – a Shell, a TotalEnergies és az Equinor példáját követve –

a Chevron is sajátrészvény-vásárlási programjának újraindítása mellett döntött, a tervek szerint éves szinten 2-3 milliárd dollárt fordítanak a részvényesi értéknövelést célzó tranzakciókra.