Válságot vagy korrekciót jeleznek a defenzív részvények?
A legforróbb tengerentúli részvények közül néhány az amerikai gazdaság lehűlésére utal. A közművállalatok és az egészségügyi cégek részvényei ugyanis az S&P 500 index legjobban teljesítő papírjai közé emelkedtek a folyó negyedévben. Az előbbiek 7,8, az utóbbiak 6,6 százalékkal kerültek feljebb, miközben az indexátlag csak 4,9-del nőtt.
A Wall Street Journal emlékeztet, hogy a befektetők általában akkor halmozzák az ilyen típusú részvényeket, amikor borúsak a kilátások, mert az orvoslátogatások száma vagy az áramfogyasztás válságban sem csökken lényegesen.

Ezt a vélekedést erősíti, hogy a Goldman Sachs augusztusban 9 százalékról 5,5-re vágta vissza a harmadik negyedéves amerikai gazdasági növekedési prognózist arra hivatkozva, hogy a delta-variáns miatt mérséklődik a fogyasztás.
Az amerikai tőzsdei lap szerint a gazdasági növekedés második félévi lassulása aligha vetít előre recessziót, ugyanakkor a részvénypiaci átrendeződés korrekciót jelezhet a tőzsdéken. Bár a járványból való kilábalás és az erőteljes jegybanki stimulus újabb csúcsokra hajtotta a részvényindexeket,
a vírusvariánsok megjelenése miatt immár a részvénypiacok ellenálló-képessége kerül előtérbe.
Különösen, hogy az S&P 500 az idén 20 százalékot emelkedett és 52 napot zárt rekorddal. Bár az értékelések ez évben alacsonyabbak lettek, mivel a bevételek megugrottak, de továbbra is történelmi szinten maradtak.
Bob Doll, az 5,8 milliárd dollárt kezelő Crossmark Global Investments befektetési igazgatója szerint a harmadik negyedévet is gazdasági növekedés és profitbővülés jellemezheti. Még ha lassul is a gazdaság a második negyedévhez képest. Ezért a részvénypiaci korrekciót a befektetők könnyen vételi lehetőségként értékelhetik.


