A Daimler-csoporthoz tartozó, személyautókat gyártó Mercedes Benz megvásárolja a Stellantis és a francia TotalEnergies által alapított Automotive Cells Company (ACC) 33 százalékos részvénycsomagját – jelentette be pénteken a stuttgarti konszern. A Daimler-leány a korábban a közös vállalkozásba bevonni kívánt Renault helyett szállt be a cégbe.

Fotó: Pavel Bednyakov / Sputnik / Sputnik via AFP

Az ACC, amelyet az alapítók befizetéseiből, hitelből és francia, valamint német állami támogatásokból 7 milliárd euróval tőkésítenének fel, kifejezetten Európában hozna létre akkumulátorgyárakat többek között már csak abból a célból is, hogy mérséklődjön a két autóstársaság ázsiai kitettsége.

A Mercedes idén nagyjából 500 millió eurót fektet be a cégbe, és a teljes ráeső költség a későbbiekben is 1 milliárd euró alatt marad

– derül ki a közleményből.

A vegyes vállalat várhatóan az évtized végére éri el csúcstermelését, amikor összesen évi 120 gigawattóra kapacitású akkumulátor gyártására lesz képes. Azt viszont egyelőre nem közölték, hogy ebből mennyi jut majd a Daimler-csoportnak, amely 2030-tól kizárólag elektromos járműveket kíván árusítani, és ehhez a menedzsment júliusi bejelentése szerint összesen évente legalább 200 Gwh akku-kapacitásra lesz szüksége, amit 4-4 európai és amerikai üzemben gyártanának külső partnerek bevonásával.

Frankfurtban a Daimler-részvények árfolyama délelőtt nem mozdult el érdemben a papírok előző napi záróértékétől.