Pénz- és tőkepiac

Eldobja az állami mankót a Lufthansa

A Luftansa újabb nagy lépést tett előre ahhoz, hogy "kiszorítsa" a járvány idején a segítségére siető államot a tulajdonosi köréből.

Köszöni az életmentő segítséget, de nem akar a német államnak tartósan adósa maradni a Lufthansa, ezért sürgősséggel visszafizeti a járvány átvészeléséhez kapott támogatást. Európa legnagyobb légitársasága ehhez sikeres tőkeemelést zárt le, az erről szóló hétfő esti bejelentés szerint a kibocsátott 2,16 milliárd euró értékű pakettet az utolsó részvényig lejegyezték a légi közlekedés gyors újraindulásában bízó befektetők. Ez mondjuk nem is volt meglepetés, hisz az már tudható volt, hogy 98,36 százalékot elvittek az intézményi befektetők, a maradékra pedig lecsapott a szabad piac.

Fotó: AFP

A befolyó összegből 1,5 milliárd eurót irányítanak át a berlini Gazdasági Stabilitási Alaphoz (GSA) abból a 9 milliárdból, amit két részletben kaptak meg onnan tavaly, s amely – brüsszeli engedéllyel – 15 százalékos részesedéshez juttatta a német államot. A tőkeinjekció első csomagját ezzel most rendezi a Lufthansa, amely februárban már visszautalt egy egymilliárdos tételt és a fel nem használt összeget is visszaküldi az év végéig.

Az Austrian Airlinest, a Swisst és a Eurowingst is magába foglaló csoport a GSA-val egyeztetve azt tervezi, hogy a második csomag egymilliárdját is még az idén rendezi, így az eredeti megállapodást teljesítve a lehető legrövidebb idő alatt „kiszorítja” az államot a légitársaság tulajdonosi köréből.

A befektetői bizalom mellett a Lufthansa optimizmusát táplálja, hogy az Egyesült Államok szeptemberben feloldotta a transzatlanti járatok repülési tilalmát, ezzel helyreállhat a menetrend szerinti légi közlekedés Észak-Amerika és Európa között, ami meghatározó a távolsági járatokat nagy számban üzemeltető Lufthansa életében.

Carsten Spohr vezérigazgató elmondta, hogy a járatok és az utazók száma napról napra emelkedik, s noha a járvány újabb hulláma okoz számukra bizonytalanságot, a mentőöv helyére akasztásával pozitív üzenetet küldenek, elemzők szerint példát mutatva az állami támogatást igénybe vevő európai légitársaság számára. A többiek nem ennyire frissek, igaz az Air France már fontolgatja az állami tartozása rendezését, viszont a fapadosok aktivizálták magukat: a Wizz Air karjaiból kicsúszott EasyJet a napokban 1,2 milliárd fontos tőkeemelést hajtott végre, a TUI pedig 1,1 milliárd eurós feltőkésítési programot hirdetett meg.

 

 

 

tőkeemelés Lufthansa árfolyam
Kapcsolódó cikkek