Októberben nagyot romlott a német exportőrök üzleti hangulatindexe a beszállítói láncban kialakult fennakadások miatt a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján. 

Az exportra termelő vállalatok körében a szeptemberi 20,5 pontról 13,0 pontra csökkent októberben az üzleti hangulatindex, 

a legalacsonyabb szintre az idén február óta.

Fotó: Sputnik via AFP

Clemens Fuest, az ifo elnöke azt mondta, hogy 

az alapanyagok beszerzésében jelentkező problémák már a német exportra is átgyűrűztek. 

Hozzátette, hogy a vállalatok változatlanul is élénk exportkeresletre számítanak, elsősorban az elektronikai ágazatban.

Jelentősen romlott a megítélése a vegyipari alakulásának, valamint az autóipari kilátásoknak. 

Az élelmiszeripar és a bútoripar nem számít az export csökkenésére, a textil- és bőriparban viszont hanyatlásra számítanak.

Még rosszabbak Németország kilátásai

A német kormány az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését 2,6 százalékra csökkentette, de a jövő évre vonatkozó becslését 4,1 százalékra megemelte közölte két, neve elhallgatását kérő forrás a Reutersnek kedden.