Pénz- és tőkepiac

Forrásban marad a PC-piac

A piacot uraló neves számítógép-gyártók termékei iránt a következő években is magas marad a kereslet, amely egyre inkább a prémium kategória irányába tolódik el.

Már a csiphiány sem hátráltatja igazán a személyiszámítógép-piac (PC) amerikai éllovasait, legalábbis Michael Dell, a Dell Technologies alapító-vezérigazgatója szerint kezelhető szintre süllyedt az ágazatot is sújtó alkatrészhiány.

Cége 27-28 milliárd dollár közötti bevételt vár az évzáró három hónapra, szemben a Refinitiv 26,23 milliárdos elemzői konszenzusával. 

A Dell hardveres üzletága valósággal hasít, forgalmát 35 százalékkal tudta növelni az októberrel véget ért harmadik üzleti negyedévről kiadott gyorsjelentése szerint, köszönhetően annak, hogy a vállalatok a járvány tanulságait kamatoztatva igyekeznek kihasználni a hibrid munkavégzés meghonosodásából fakadó előnyöket. Ez a távmunkában lévők eszközellátása mellett a vállalati szerverek fejlesztését is megköveteli, valamint a felhőszolgáltatások fokozottabb igénybe vételét.

A Dell mind hardver, mind szoftveroldalon komplett szolgáltatást tud nyújtani, ennek köszönhetően negyedéves összbevételét éves alapon 21 százalékkal 28,39 milliárd dollárra növelte, míg az elemzők 26,82 milliárddal is beérték volna.

Ennél jóval mutatósabb a Dell profitgyarapodása, amely a bázis több mint négyszeresét, 3,89 milliárd dollárt tett ki a tárgyidőszakban. A PC-üzletág előretörése mellett a hálózati infrastruktúra-megoldások, így az adatközpontok szerepe is felértékelődött, az innen származó bevétel öt százalékkal, 8,4 milliárd dollárra nőtt. Eközben a Dell frissen kiszervezett felhőszolgáltatási leányvállalata, a VMware is tíz százalékkal növelte forgalmát.

A 81 százalékban Dell-tulajdonban lévő cég november elsejével önálló szereplőként folytatja tőzsdei pályafutását a NASDAQ-on.

Tartja a lépést a Dell-lel a Hewlett-Packard (HP) Inc. is, a hardvergyártó szintúgy négyszeres nyereségnövekedésről jelentett, náluk a negyedéves profit 3,09 milliárd dollárra hízott, elsősorban a PC-üzletág 13 százalékos forgalombővülésére visszavezethetően.

Fotó: Bloomberg / Getty Images

Enrique Lores vezérigazgató örvendetesnek nevezte, hogy főként a magas haszonkulcsú prémiumtermékek felé tolódott el a PC-kereslet, ugyanakkor költség oldalon beszállítói áremelésekkel, késésekkel és magasabb inflációs környezettel kellett szembesülniük. Lores szerint a hardverkereslet továbbra is erős marad, a kínálati oldalt viszont továbbra is nyomás alá helyezik az ellátási láncban meglévő anomáliák. A Gartner piacelemző harmadik negyedéves adatai szerint darabszámban a HP-nél 5,8 százalékkal csökkentek a PC-eladások az egy évvel korábbihoz képest, míg a piac egésze egy százalékos növekedést mutatott fel.

Üzleti éve utolsó, októberrel zárult negyedében 9,3 százalékkal magasabb, s a Bloomberg elemzői konszenzusát 1,3 milliárddal felülmúló, 16,7 milliárd dolláros bevételt ért el a HP,

amely a negyedéves nyereségéből, 2 milliárd dollárt juttat vissza tulajdonosainak osztalékfizetés és részvény-visszavásárlás formájában. A teljes üzleti év 12,1 százalékos bevételbővülést (63,5 milliárd dollár) hozott, az üzemi marzs 6,1-ről 8,4 százalékra javult, az egy részvényre eső profit (EPS) 0,49-ról 2,71 dollárra gyarapodott. A HP részvényárfolyama 13, a Dellé négy százalékos erősödéssel fogadta a gyorsjelentést.

PC-piac Dell Technologies HP Inc.
Kapcsolódó cikkek