BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lecsapott a Google-ra az orosz bíróság

Oroszországi éves bevételének körülbelül 8 százalékát szednék be a Google-tól.

Egy moszkvai bíróság 7,2 milliárd rubel (98 millió dollár) bírsággal sújtotta a Google-t, amiért ismételten elmulasztotta a jogsértőnek nyilvánított tartalmak törlését 

– jelentette be pénteken a bíróság.

Ez volt az új orosz törvény szerint kiszabható bevételalapú bírság első alkalmazása. A bíróság a konkrét százalékot nem közölte, de a Reuters által megkérdezett szakértők számításai szerint 8 százalék körül lehet a mérték. A múlt héten egy a társasággal jogvitába kerülő orosz üzletember egy másik bíróság előtt pernyertes lett, aminek eredményeképpen a technológiai óriásra újabb súlyos bírságot vethetnek ki.

Fotó: Shutterstock

Az Alphabet tulajdonában álló Google amely idén már több mint 32 millió rubel bírságot fizetett a különböző tartalmakkal kapcsolatos jogsértések miatt, és számos kérdésben vitában áll a helyi hatóságokkal e-mailben közölte a hírügynökséggel, hogy tanulmányozni fogják a bírósági döntést, mielőtt további lépésekről döntenének.

Moszkva már korábban felszólította a közösségi oldalakat, hogy töröljék a kábítószerrel való visszaélést és a veszélyes időtöltéseket népszerűsítő posztokat, a házilag készített fegyverekről 

és robbanóanyagokról szóló információkat, valamint a szélsőségesnek vagy terroristának minősített csoportok posztjait.

Emellett azt is követelik, hogy a külföldi, főként amerikai technológiai vállalatok köztük a Google és a Meta Platforms január 1-jéig telepedjen le Oroszországban, különben korlátozásokkal vagy teljes betiltással kell szembenézniük.

Az oroszok betiltanák a kriptot

Az orosz központi bank a kriptovalutákba történő befektetések betiltását tervezi az országban. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.