Kedden is keményen ütik az OTP-t
Villámgyorsan elillant a reggeli optimizmus a hazai parkettről. A BUX fél tizenegyig már három százalék feletti esést könyvelhetett el.
Ahogy tegnap, ma is az OTP-t büntetik leginkább a befektetők, az orosz és ukrán kitettséggel is rendelkező bankpapír árfolyama délelőtt 6,8 százalékkal, 11 900 forintra zuhant.
A hétfőn még jócskán felülteljesítő Molt sem kímélik kedden, az olajtársaság részvényei 2,3 százalékos esést követően 2534 forintig értékelődtek le.
A Richter és a Magyar Telekom egyelőre kevésbé van fókuszban, mindkét társaság papírjai 0,4 százalékot ereszkedtek.
Megtört a forint nap eleji lendülete is, a félszázalékos erősödés 10:30-ra 0,1 százalékos gyengülésbe csapott át, ezzel már 371,6-es szintnél jár a kurzus.
Vörösbe borult Nyugat-Európa is, a mínuszok itt ugyanakkor jóval kisebbek. Az esést a német DAX vezeti másfél százalékkal, míg Párizsban 1,2, Milánóban 0,9, Londonban pedig 0,2 százalékos csökkenést jeleznek az indexek.