A Mercedes-Benz csoport befektetők körében leginkább figyelt kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 11 százalékkal, 5,2 milliárd euróra emelkedett, míg adózott profitja 4,37-ról 3,59 milliárdra zsugorodott az első negyedévben. Ennek megfelelően az egy részvényre eső nyereség is (EPS) is csökkent, méghozzá 4,01-ról 3,26 euróra. 

Frankfurt,,Germany,-,October,9,,2015,-,Logo,Of,A
Fotó: Shutterstock

A konszern személyautókból az egy évvel korábbi 538,9 ezernél jóval kevesebbet, 487 ezret értékesített, ebből 151 ezret Európában, ahol minden harmadik luxusgépkocsijuk Németországban talált vevőre. Haszonjárművekből viszont több fogyott (88,5 ezer), igaz, itt minimális, százdarabos a különbség a tavalyihoz képest.

A csoport vezetése sikeresnek minősítette azt a stratégiát, amely a legmagasabb haszonkulccsal eladható luxusautók gyártására helyezi át a hangsúlyt, és agresszív árazási politikájuk is segítette a profittermelést, nem szólva a megváltozott körülményekhez alkalmazkodó fegyelmezett költséggazdálkodásról. 

A félvezetők terén mutatkozó immár konstans hiány, az alkatrész-beszállításnál felmerülő problémák és nem utolsósorban Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja s annak szankciós következményei is olyan kihívást jelentettek, amelyekkel egyelőre sikerült megbirkóznia a konszern vezetésének. Csak az orosz gyártás felfüggesztésével kapcsolatban 709 millió eurós kiadással szembesültek. 

A háború kitörését követően a Mercedes-Benz leállította az Oroszországba irányuló minden exportját és helyi összeszerelő bázisait. Ezzel egyidejűleg gondoskodott a gyártás folyamatosságáról ukrajnai beszállítóinál, egyes komponensek termelését pedig áthelyezte. 

A fenti problémák kezelésének eredményeként a személyautókat gyártó üzletág (Mercedes-Benz Cars) 16,4, míg a haszonjárműgyártó üzletág ( Mercedes-Benz Vans) 12,6 százalékosra tudta növelni a marzsát. A csoportszintű bevétel 32,88-ról 34,86 milliárd euróra nőtt a negyedévben. 

14 October 2021, Lower Saxony, Hanover: New commercial vehicles from Mercedes-Benz are parked in a car park at the Hanover trade fair. The permanent supply crisis for microchips is now causing the Daimler Group to resort to unusual measures in Lower Saxony as well. At the trade fair grounds in Hanover, many Mercedes-Benz pick-ups are now "on hold". The vehicles - like models from numerous other manufacturers - cannot be fully equipped with the necessary semiconductor components. Photo: Julian Stratenschulte/dpa (Photo by JULIAN STRATENSCHULTE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)
Fotó: Julian Stratnschulte / AFP

A stuttgartiak kitekintésükben meglehetősen visszafogottan fogalmaztak, szerintük a globális autópiac a számos kockázati tényezőt figyelembe véve megreked az előző év szintjén, s ezalól a Daimlerről Mercedes-Benzzé visszakeresztelt német óriáscég sem jelent kivételt. Darabszámban és bevétel terén és „enyhén” meghaladhatják a 2021-es szintet, a korrigált bevételarányos megtérülést pedig a 11,5–13 százalékos sávba teszik a személyautóknál és 8–10 közé a haszonjárműveiknél.

Külön és új kockázati tényezőként említik a kínai Covid-helyzet súlyosbodását, ami az ott a hatóságok részéről tanúsított zéró tolerancia miatt mind a gyártásban, mind az alkatrészellátásban súlyos gondokat okozhat.