Évek óta nem látott szintre erősödött péntek reggel a rubel, a dollárhoz viszonyított árfolyam átlépte a 63-as szintet, amire 2020 februárja óta nem volt példa, miközben az euró képest ötéves rekord dőlt meg. 

A délelőtti órákban egy dollárét már mindössze 62,6250 rubelt kértek, míg az eurót 64,9425-ös szinten jegyezték. Noha később kissé visszakorrigáltak a keresztárfolyamok, a rubel továbbra is világ legjobban teljesítő devizájának számít az idén. Persze mindez csak papíron igaz, hiszen az orosz devizapiac gyakorlatilag tetszhalott állapotban van, miután a szigorú tőkekorlátozások lehetetlenné teszik a kereskedést, ráadásul az ukrajnai invázió miatt alig akad már külföldi befektető az országban, a külkereskedelem is minimálisra csökkent, így ha akad is ügyfele a banknak, akkor is a hivatalos árfolyamnál jóval kedvezőtlenebb árfolyamon számolják el a tranzakciókat.

A rubel erősödését ugyanakkor az is segíthette, hogy Oroszországnak a dollárban denominált kötvények kamatát ki kellett fizetnie pénteken, amit a bejelentések szerint sikerül is teljesítenie, elkerülve ezzel a technikai államcsődöt. Orosz sajtóhírek szerint pénteken közel 650 millió dollárnyi kötelezettséget sikerült kifizetnie Oroszországnak. Ezzel együtt az orosz kötvénypiac romokban hever, egy egységnyi dollárhoz viszonyítva 30 centen forognak a papírok, a 2026-ban lejáró, május 27-i fordulónappal jegyzett ára 5 centtel, 28 centre csökkent. A hosszabb, 2029-ben kifutó kötvény, amelynek kuponfizetési fordulónapja szeptemberben esedékes, 7 centet veszített értékéből, 22 centen jegyezték.