BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyújtják a rakétákat a Graphisoft Parknál

Új elvárásokat, például a szociális távolságra vonatkozó igényt is kell elégítenie az irodaingatlanoknak.

Növekvő eredményről szólt a Graphisoft Park első negyedéves gyorsjelentése. A piac keddi zárása után publikált számok kedvező trendekre utalnak. A közlemény szerint bebizonyosodott, hogy a koronavírus tetőzése után is szükség van irodákra, ugyanakkor a cégek új szempontokra is figyelnek a telephelyeik kiválasztásakor. 

Összességében az év elején az ingatlanok üzemeltetésével és fejlesztésével foglalkozó társaság meglovagolta a „home office” időszakának végét, a cég irodaterületei iránt 2021. II. fél évétől kezdődően ismét folyamatosan növekvő igény mutatkozik, a kihasználtsági ráta a koronavírus-válság okozta 3 százalékos visszaesést követően az első negyedév végére ismét 97 százalékra nőtt. Hangsúlyozzák, hogy az irodák üresedésére vonatkozó nagyfokú bizonytalanság enyhült, a hibrid munkavégzés térnyerése mellett hosszú távon is érzékelhetően szükség van a személyes jelenlétre, így a heti néhány nap otthoni munka mellett a bérlőknek továbbra is célja a munkatársak dedikált munkahelyének megtartása. Ugyanakkor új elvárásokat, például a szociális távolságra vonatkozó igényt is kell elégítenie az irodaingatlanoknak.

GraphiSoft Park. 2018.április foto: Kallus György
Fotó: Kallus György


Óvatosan fejleszt a Graphisoft Park – ezt bizonyítja az is, hogy a magas kihasználtsági szintre tekintettel, és bízva az igények további növekedésében, elkezdték a tavaly megvásárolt területre és a déli fejlesztési telekre vonatkozó építési engedélyeztetési folyamat előkészítését. A közlemény szerint egy 4000 négyzetméteres épület fejlesztésére nyílik lehetőség, a területrendezési és régészeti munkák már befejeződtek, a tervezett új épület engedélyeztetése pedig folyamatban van. A kivitelezést elindításáról azonban csak később döntenek, a mostani helyzetben ugyanis – mint írják – figyelembe kell venniük az energiaárak gyors emelkedését, a kapacitások hiányából eredő kockázatokat és a recesszió veszélyét is.

Az üzleti év tekintetében optimista a Graphisoft Park menedzsmentje, ugyanis a kedvező kihasználtsági szintnek és a bérleti szerződések meghosszabbításának köszönhetően a bevételeik 300 ezer eurót meghaladó mértékben emelkedhetnek, így idén a várható éves díjbevétel elérheti a 15 millió eurót, és a nettó eredmény 5,2 milliót tehet ki, ami 7 százalékos pluszt jelent az előző évhez képest. A működési költségek 200 ezer euróval nőhetnek a prognózisok szerint, részben az inflációs várakozások növekedése, részben pedig a vásárolt szolgáltatások bővülő köre miatt. Emlékeztetnek arra, hogy a társaság közgyűlésének határozata alapján a cég tavalyi eredménye után 4,4 millió euró osztalékot fizetnek ki részvényeseiknek. Az osztalékfizetés kezdőnapja május 11-e.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.