Közel 3 milliárd forintos forgalom mellett 6,6 százalékkal lőtt ki a Mol kedden, az olajpapír árfolyama 2794 forinton zárt. Az ugrásszerű emelkedésben jelentős szerepet lehet annak is, hogy egy friss felülvizsgálatot követően az S&P megerősítette a Mol ‘BBB-,‘ befektetésre ajánlott minősítését, valamint az adósságbesoroláshoz kapcsolódó stabil kilátásokat. 

A pesti börze többi blue chipje csak ímmel-ámmal csatlakozott a ralihoz, sőt az OTP részvényei hétfői 8450 forintos záróértékükön stagnáltak, miután 9,1 milliárd forint összértékben cseréltek gazdát a parketten. A Richter 0,4 százalékkal, 6660 forintra, míg a Magyar Telekom 0,6 százalékkal, 345 forintra drágult. 

gazdaság tőzsde financial graph on technology abstract background represent financial crisis,financial meltdown
Fotó: Shutterstock

 

Mindennek eredőjeként a BUX 2 százalékkal, 38 706 pontig erősödött. A részvénypiac forgalma pedig 13,1 milliárd forintot tett ki. A hazai index ezzel a teljesítménnyel amúgy kenterbe verte a vezető európai tőzsdemutatókat, melyek közül negyed hat körül a DAX 0,9 százalékos, a párizsi CAC 40 1,1 százalékos mínuszban járt. 

A kisebb kapitalizációjú hazai tőzsdei cégek papírjai közül 4,2 százalékkal, 170 forintra gyengült az Opus, míg a 4iG 2,5 százalékkal, 779 forintig, a Delta Technologies pedig 3,2 százalékkal, 42 forintig hajrázott. A forint némileg erősödött. Estefelé egy euróért 398,8 forintot kellett adni.