A stagflációs – azaz a gyorsuló inflációval és az egy helyben topogó gazdaságokkal kapcsolatos – félelmek mozgathatják leginkább az előttünk álló időszakban a piacokat, a kockázatos eszközök árfolyamánál tapasztalható rendkívüli hullámzások pedig egy darabig még egészen biztosan velünk maradnak – vélik az Amundi stratégái friss tőkepiaci kitekintésükben.

Az alapkezelő szerint az utóbbi hetek jelentős árfolyamesésében megnyilvánuló tőzsdei átárazódás a túlértékeltség nagy részét eltüntette a piacról, ám még a mostani árszintek is meglehetősen sérülékenyek, a vállalati fundamentumok romlása esetén tehát vezethet még lejjebb is az út. A jelenlegi szintek még mindig nem tekinthetők univerzális beszállási pontoknak, a nagy zuhanás nyomán ugyanakkor néhány lehetőség megnyílt a befektetők előtt.

Stressed,Business,Man,Crypto,Trader,Broker,Investor,Analyzing,Stock,Exchange
Fotó: Shutterstock

A visszaeső kötvényárfolyamok – és ezzel egyidejűleg emelkedő hozamok – révén ismét vonzóvá vált a kötvénypiac, különösen, hogy a piac mostanra nagyjából beárazta a monetáris szigorításokat, a elkerülése érdekében pedig akár még lassíthatnak is a tempón a jegybankok. Az Amundi továbbra is a befektetésre ajánlott minősítésű amerikai kötvényeket preferálja az európaiakkal szemben, mivel úgy véli, a Fed lépései az Európai Központi Bankénál kevésbé befolyásolják majd a kereslet-kínálat dinamikáját.

A céges eredményvárakozásokat a befektetési szolgáltató még mindig túlzottan optimistának látja, ezért óvatosságra int a fejlett piaci részvényeket illetően. A társaságok ütésállósága és árazási ereje meghatározó lehet a részvénykiválasztás szempontjából, ebben a tekintetben az amerikai papírok valamivel jobb pozícióban vannak, mint európai társaik. Kontinensünkön a vállalati nyereségek visszaesésével számol, így a két térség közül az ütésállóbb tengerentúli részvénypiac mellett teszi le voksát.

Nagyobb fantáziát lát az Amundi a kínai részvényekben, azon belül is a két anyaországi börzén, a sencseni és a sanghaji tőzsdén elérhető A típusú papírokban, melyek éppen a növekvő stagflációs kockázatokkal terhelt nyugati világtól való viszonylagos elszigeteltségük okán tűnnek vonzónak. A távol-keleti ország részvénypiaca emellett a gazdasági újranyitásból és az állami ösztönzőkből is profitálhat, miközben inflációs nyomás sem nehezedik rájuk.

A diverzifikáció jegyében érdemes lehet olajba is fektetni, a közelmúltban nagyot ralizó energiahordozó árfolyamában ugyanis maradhatott még lendület. A rendkívül alacsony tartalékok és a szűkös termelési kapacitások így továbbra is felfelé hajthatják az olaj kurzusát. A devizapiacon nagy meglepetésre nem számít az Amundi, a dollár a jövőben is felülteljesítő lehet az euróval és kisebb mértékben a japán jennel szemben is.