A Waberer’s szerdán bejelentette, hogy a két nappal korábbi befektetői közleményben jelzett beruházásokra vonatkozóan a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Zrt.-n keresztül a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól megkapta a nem kötelező érvényű támogatási ajánlatokat. 

A raktárlogisztikai központ fejlesztéséhez – a kormány támogató döntése esetén – nyújtható lehetséges legmagasabb támogatás összege 6,069 milliárd forint. A regionális szolgáltatóközpont fejlesztéséhez pedig maximum 389,6 milliót kaphatnak. 

A Waberer’s-csoport által megvalósítani tervezett két beruházás együttes értéke legalább 19 milliárd forint. A fenti támogatási ajánlatok a felek által kitárgyalt végleges feltételek kormány általi jóváhagyása, illetve a támogatási szerződés aláírása után válnak véglegessé, míg a támogatások a szerződésekben meghatározott feltételek teljesülése esetén hívhatók le.

Hungarian Haulage Firm Waberer's International Nyrt. Weighs Expansion
Fotó: Getty Images/Bloomberg