Az április elején elstartolt, a Wizz Airnél 2023-asnak nevezett új üzleti évben a hazai fapados légitársaság – a világjárványt maga mögött hagyva – a kereslet ugrásszerű növekedését tapasztalja az utazási főszezon közeledtével. A menedzsment ugyanakkor tisztában van vele, hogy a kereskedelmi környezet gyorsan változhat az infláció és a világszerte szigorodó monetáris politika hatására.

A jelenlegi negyedévben azonban a foglalási mutató elérte a 85 százalékot, nyárra pedig 90 százalék fölötti telítettséggel számolnak. Az utazási kedv növekedése, a háztartások javuló jövedelmi helyzete a kulcsfontosságú piacokon, a közel teljes foglalkoztatottság és a bérinfláció mind a fellendülést támogatják. A Wizz Air bízik ultraalacsony költségmodelljében, hiszen a fogyasztók a legjobb ár-érték arányt választják a piacon.
A már megkezdett üzleti évben a cég teljes mértékben kihasználná időközben kibővített, változatosabbá vált hálózatát. Váradi József vezérigazgató egyebek között kiemelte, az első és második negyedévében 30, illetve 40 százalékkal nagyobb kapacitással repül a cég, mint 2019-ben, a bizonytalan helyzetre tekintettel ugyanakkor nem ad pénzügyi iránymutatást az előttünk álló évre.
A lezárt, 2022-es évben egyébként a Wizz 166 százalékkal, 27 millió fő fölé növelte utasai számát, míg bevételei 125 százalékkal, 1,66 milliárd euróra híztak. Az EBITDA-ágon elszenvedett veszteség nagyjából a tizedére, 19 millió euróra csökkent, azaz közel került a pozitív tartományhoz. A nettó veszteség viszont 11,5 százalékkal, 643 millió euróra nőtt. Zsugorodott a diszkont-légitársaság készpénzállománya is, mégpedig közel 15 százalékkal, ám az időszak végére még így is 1,38 milliárd eurója maradt.