BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízmilliárdos kiesést jelenthet a Molnak a keddi tűzeset

A százhalombattai finomító várhatóan két hétig csökkentet kapacitással üzemel.

Számottevő haszonkiesést okozhat a Molnak a Dunai Finomítóban bekövetkezett keddi tűzeset. Bár a tüzet szerencsére sikerült hamar eloltani, és jelentős anyagi kár sem keletkezett, az atmoszférikus és vákuumdesztillációs-2 (AV-2) üzem sérülése miatt a magyar olajvállalat két hétig a szokásos napi 21 ezer tonna helyett várhatóan 8 ezer tonnával kevesebb kőolajat tud feldolgozni.

Az Erste Befektetési Zrt. becslése szerint a visszaeső termelés a mostani nagyon kedvező környezetben 30 millió dollár – mintegy 11,4 milliárd forint – kiesést jelenthet a Molnak.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A befektetési szolgáltató szerint azzal, hogy a százhalombattai finomító ideiglenesen csökkentet kapacitással üzemel, a Kárpát-medence üzemanyagellátása tovább nehezedik, mivel az OMV schwechati finomítója nem indult újra június elején egy robbanás miatt, a pozsonyi finomító karbantartása július közepéig tart. Az elmúlt két hétben Magyarország és Ausztria is a stratégiai tartalékokhoz nyúlt, a régiós  benzin- és dízelellátás biztosítása érdekében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.